Hírek

A megemlékezést, amelyre a kommunista rendszer áldozatainak a Motol köztemetőben létrehozott emlékhelyén került sor, közösen tartották meg a prágai magyar szervezetek Esterházy születésének 120. és halálának 64. évfordulója alkalmával.

A csehországi magyar társadalmi szervezetek, illetve a prágai magyar nagykövetség képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el a tragikusan elhunyt politikus emléktáblájánál.

Tekintettel a koronavírus-járvány okozta súlyos helyzetre a motoli megemlékezésen az idén a szervezetek csak jelképesen képviseltették magukat, minden résztvevő védőmaszkot viselt és betartották a többi járványügyi előírást is. A korábban szokásos ünnepi beszédek ezúttal elmaradtak, de a megemlékezés végén a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt.

A kegyeleti emlékhelyet a csehországi Politikai Foglyok Konföderációja alakította ki a 90-es évek elején a motoli temető azon részén, ahol a volt politikai rendszer többtucatnyi áldozatát névtelenül elhantolták. Az 1901-ben született és 1957-ben a morvaországi Mírov várbörtönében elhalálozott Esterházy János urnája a hatvanas évek elején került az akkor még névtelen tömegsírba.

Az egy évtizede átalakított motoli központi emlékművön két áldozat neve szerepel: Josef Bryx volt háborús pilótáé, aki a munkatáborokban meghaltakat, valamint Esterházy Jánosé, a szlovákiai magyarság egykori vezetőjéé, aki a kommunista börtönökben meghalt politikai foglyokat jelképezi.

Fotó: ITT

(MTI/Felvidék.ma)

Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” 
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” 
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. 
És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.

Jn 2,13-25

Idén márciusban emlékezünk meg Isten szolgája Esterházy János, Közép-Európa vértanúja születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulójáról. Az ebből az alkalomból meghirdetett Esterházy-emlékévben mind a négy visegrádi országban tartanak szentmiséket és koszorúzással egybekötött megemlékezéseket.

Az első emlékmisét március 3-án 17 órakor az egri minorita templomban mutatja be Pawel Cebula OFMConv, Esterházy János boldoggáavatási eljárásának posztulátora. A mártír politikus születésének évfordulóján, március 14-én pedig nyughelyén, az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában Négy nemzet egy lélekben címmel 120 perces közép-európai imaórát tartanak.

Gróf Esterházy János a 20. század minden bizonnyal egyik legjelentősebb magyar vértanú államférfija. Életpályája és lelki hagyatéka legalább öt nép történelmét, a magyarokét, a szlovákokét, a lengyelekét, a csehekét és a zsidókét érinti – magyarázza Molnár Imre történész. Fiatalon már a Népszövetségi Liga kisebbségi konferenciáján szónokolt francia nyelven, ugyanakkor a Szlovákiában élő magyarság politikai vezetőjeként a legeldugottabb helyeken is felkereste a rábízottakat. Tagja volt a prágai és a pozsonyi parlamentnek, jelképesen pedig a budapestinek is. Hamis vádakkal négy országban került börtönbe. Ő volt az, aki a pozsonyi parlamentben 1942-ben egyetlenként nem szavazta meg a zsidó lakosság deportálásának törvényét, akit a nyilas hatalom és a Gestapo egyszerre üldözött, akit elhurcolt, majd a Gulagba küldött a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD), akit szülőföldjén távollétében halálra, majd kegyelemből életfogytiglani börtönre ítéltek, és aki tizenkét éven át Csehszlovákiában, súlyos betegen, népéért és ellenségeiért egyaránt imádkozva járta börtönkálváriáját. Minderre Krisztus követéséből, a keresztény és az egyetemes emberi értékekkel való teljes azonosulásból és mély hitéből tudott elegendő erőt meríteni.

Esterházy Jánost a legtömörebben Jézus tanítványaként lehet jellemezni. Ő a huszadik század két világháborúját megélve népét szolgáló, választott politikusként hirdette, és tetteiben is megélte az evangéliumot. Nem kétséges, hogy ott a helye a boldoggá avatásra várók sorában, mivel példája és áldozatvállalása Isten akaratából is megtörtént valóságként élhet bennünk tovább – fejti ki Pawel Cebula minorita szerzetes. – Ha minél többen lesznek olyan magyarok, lengyelek, szlovákok és csehek, akiknek Esterházy példájának befogadása nyomán jobbá, értékesebbé válik az élete, az nemcsak elmélyíti bennünk az Istenünkhöz és hazánkhoz való hűséget, hanem összetartozásunkat is megerősíti úgy, mintha Esterházy János ma is itt lenne közöttünk, és maga biztatna erre bennünket – teszi hozzá a posztulátor.

Kevés politikus akad a huszadik században, aki hozzá hasonlóan a végletekig le tudott mondani saját érdekeiről, és a másodrangú állampolgárokká degradáltak ügyét védve tudott együttérezni a megalázottakkal és üldözöttekkel, a háborútól, kiszolgáltatottságtól, kisemmizéstől szenvedő embertársaival: magyarokkal, lengyelekkel, zsidókkal, szlovákokkal. Rendszeres gyűjtéseket szervezett a rászorulók részére, százakat mentett meg az elhurcolástól, miközben szinte folyamatosan kockára tette saját életét. Lengyelország lerohanása idején azonnal a menekültek segítségére sietett. A rá váró veszélyek elől többször is elmenekülhetett volna, de ezt soha nem tette, mert hűséges volt hivatásához, népéhez és szülőföldjéhez.

Az Esterházy János születésének 120. évfordulójához kapcsolódó kiemelt programok és szentmisék Esterházy János boldoggá avatásának és a visegrádi népek megbékülésének szándékára:

– március 3., szerda 17 óra: szentmise, online; celebrál: Pawel Cebula OFMConv (Eger, minorita templom, közvetítés: Szent István Rádió és TV)

– március 7., vasárnap  9.30 óra: szentmise, online; celebrál: Balga Zoltán plébános (Prága, Szent Henrik-templom, közvetítés: https://www.facebook.com/Pragai-Magyar-Katolikus-Plebania)

Március 14-i (vasárnap) programok: 

– 8.05: magyar szentmise Pozsonyban, online; celebrál: Molnár Tamás káplán (közvetítés: Pátria Rádió)

– 9 óra: szentmise a pesti ferencesek templomában (Budapest, Ferenciek tere, majd koszorúzás a Szép utca 3. szám alatti Esterházy emléktáblánál, szervező: Rákóczi Szövetség)

– 9.30 óra: koszorúzás a kassai Csáky-Dessewffy-palota udvarán álló Esterházy-emlékműnél (szervező: Kassai Polgári Klub)

– 11 óra: szentmise az udvardi plébániatemplomban; celebrál: Nagy András

– 13.15: püspöki szentmise a varsói Boldog Wladyslaw z Gielnowa templomban; celebrál: Michał Janocha varsói segédpüspök (a szentmise után koszorúzás a templom előtti Esterházy-emlékműnél egyházi és állami vezetők részvételével; beszédet mond: Jarosław Szarek, a Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatója)

– 15 óra: az Esterházy János születésének 120. évfordulójára emelt emlékoszlop ünnepélyes leleplezése (Udvard, templompark, rendező: Csemadok)

– 15 óra: Esterházy János visegrádi küldetése – Négy nemzet egy lélekben: 120 perces közép-európai imaóra Esterházy János születésének 120. évfordulóján az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában; program: szentmise és az irgalmasság rózsafüzére, 16 órakor körkapcsolás a visegrádi országok Esterházy János életével kapcsolatos legfontosabb helyszíneire (Nyitraújlak, Krakkó, Kassa, Prága, Érsekújvár, Budapest, Mírov, Alsóbodok)

– 17.30 óra: ünnepi szentmise a pesti jezsuita templomban, online; celebrál: Sajgó Szabolcs SJ (https://Jezusszive.jezsuita.hu)

Isten Szolgája Esterházy János

1901. március 14-én született Nyitraújlakon (ma Veľké Zálužie, Szlovákia). Édesapjától, gróf Esterházy János Mihálytól és édesanyjától, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet grófnőtől mély katolikus hitet és lengyel-magyar hazaszeretet kapott a nevelésben. A Csehszlovákiában kisebbségben élő magyar népcsoport vezetőjeként a prágai, majd a pozsonyi parlamentnek is képviselője volt. Bátran védelmezte az Isten által adott jogokat, az emberi méltóságot és az igazságosságot. 1942-ben, a szlovák parlament tagjai közül egyedül ő nem szavazta meg a zsidó lakosság deportálását kimondó törvényt. A második világháború idején segítette az üldözött zsidókat, lengyeleket és a más nemzetekhez tartozó szükséget szenvedőket is. Memorandumban tiltakozott Magyarország német megszállása és a nyilas hatalomátvétel ellen. A Gestapo körözése miatt rejtőzködnie kellett. Többször is elutasította a nyugatra való menekülés lehetőségét. 1945-ben a kommunisták letartóztatták, az NKVD elhurcolta, majd Moszkvában tíz év lágermunkára ítélték. A Gulag-táborokban súlyos tüdőbajt kapott.

A Szlovák Népbíróság halálra ítélte, amit a Szovjetunióból való kiadatása után elnöki „kegyelemből” Csehszlovákiában életfogytiglani börtönre változtattak. A szükséges orvosi kezeléstől megfosztva, súlyos szenvedések közepette 1957. március 8-án halt meg a mírovi politikai börtönben, ahol boldog Vasiľ Hopko eperjesi görögkatolikus püspök látta őt el a szent útravalóval.

Tizenkét évig tartó börtönéletét az evangélium példájára épülő imádságos lelkület, az Eucharisztiában jelen lévő Jézus iránti szeretet, Szűz Mária és a szentek iránti tisztelet töltötte ki. Rabságában bármely nemzetiséghez tartozó fogolytársai vigasztalója és reményt adó támogatója volt. Életszentségéről több szlovák és cseh papi és világi személy tett tanúságot. Élete végéig tartó imáit és szenvedéseit saját népéért, ellenségeiért és a közép-európai nemzetek közti megbékélésért ajánlotta fel.

Temetésére csak halálra ítélésének 60. évfordulóján, 2017. szeptember 16-án kerülhetett sor. Egy prágai tömegsírban fellelt földi maradványait a Nyitra melletti Alsóbodokon a Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában helyezték el, melyet évente zarándokok ezrei keresnek fel. 2019. március 25-én a krakkói főegyházmegyében Marek Jędraszewski érsek-metropolita kezdeményezésére megindult Isten szolgája Esterházy János boldoggáavatási eljárása.

Esterházy János születésének 120. évfordulója alkalmából az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont a Pázmaneum Társulással és a Felvidéki Mirjam Rádióval közösen Esterházy-emlékévet hirdetett. Az emlékév célja, hogy a 2019-ben Krakkóban megkezdődött és jelenleg is folyamatban lévő boldoggáavatási eljárást a jubileumi esztendő eseményeivel és imáival lélekben is támogassa és erősítse. A szervezők ehhez kérik az egyházi és világi közösségek és intézmények, civil szervezetek és egyéb társulások csatlakozását. Az Esterházy-emlékévhez saját, Isten szolgája Esterházy János életét, mártíriumát felidéző események megrendezésével, vagy az emlékévet meghirdetők által szervezett és kiajánlott programok átvételével lehet csatlakozni.

A további programokról itt lehet tájékozódni: http://esterhazyjanos.eu/emlekev/

Forrás és fotó: Esterházy János Zarándokközpont

Magyar Kurír

Életének 79., papságának 47. évében elhunyt az Esterházy János boldoggá avatási eljárásának kapcsán Magyarországon is ismertté vált František Lízna atya. 
2021. március 4-én, türelemmel viselt, hosszas betegség után, Covid-fertőzést követően visszaadta lelkét Teremtőjének.

DSCF5309.jpg

Lízna atya tanúságtétele Esterházy Jánosról 2017-ben az alsóbodoki kegyeleti ünnepségen (Fotó: Felvidék.ma)

František Lízna SJ 1941-ben Jevíčkoban született, 1968-ban lépett be a jezsuita rendbe. 1974-ben szentelték pappá, ám egészen 1989-ig nem kapta meg az ún. állami jóváhagyást. Különböző fizikai munkákat végzett, s eközben politikai okokból öt alkalomma börtönbe is került. A Charta 77 aláírója. Legfontosabb küldetésének a romák, a hajléktalanok és az elítéltek lelkipásztori gondozását tartotta. 1995 óta a Vyšehorky u Mohelnice-i plébánián szolgált, és egészen a legutóbbi időkig ezzel párhuzamosan a közeli mírovi fegyház börtönlelkésze volt. 1992 óta szolidaritásból roma nemzetiségűnek vallja magát. Kitüntették a František Kriegelről elnevezett, “Az elítéltekkel kapcsolatos áldozatos munkáért” díjjal, illetve a Tomáš Garrigue Masaryk-díjjal “A demokráciáért és az emberi jogokért”. 2020. márciusában Esterházy-díjjal is elismerték munkásságát.


Börtönlelkészként találkozott Esterházy János nevével, és a mirovi börtön olyan rabjaival, akiknek személyes élményeik voltak a szent életű mártírról.

Lízna atya súlyos betegséggel, gyógyíthatatlan rákkal küzdött. 2007-ben az olmützi Szent Vencel székesegyházban Esterházy János lelki üdvéért szentmisét mutattak be,  a felvidéki hívek akkor és a későbbiek során is buzgón fohászkodtak gyógyulásáért. Az emlékezetes szentmisét megelőző napon az olmüzti érseknél tett látogatás során értesült az Esterházy-tisztelők kisebb küldöttsége arról, hogy Lízna atya súlyos beteg. Esterházy Alíz is jelen volt a beszélgetésen. A találkozón jelenlévő papok is tanúsítják, az olmützi érsek arra buzdította őket, hogy Esterházy Jánoshoz intézett imákkal igyekezzenek a beteg szerzetes számára gyógyulást kieszközölni az Úrnál, egy ilyen csoda jelentős bizonyítékként szolgálna a felvidéki államférfi boldoggá avatásában. Az orvosok már lemondtak róla, a rák elhatalmasodott a szervezetében, ő néhány héttel az olmützi szentmise időpontja után mégis, legyengült állapotban ukrajnai zarándokútra indult, amit Esterházy Jánosért ajánlott fel. 1600 km megtétele után gyógyultan ért haza. Egy évvel késsőbb értesült a magyarok Esterházy János közbenjárásáért mondott imáiról, azóta meggyőződése volt, hogy a felvidéi mártír segítségével gyógyult ki a végzetes betegségból.

František Lízna atya tanúságtevőként szerepel Esterházy János boldoggá avatási perében. 

Március 3-án ünnepeljük Szent Kunigunda császárnét (Szent Henrik feleségét), templomunk védőszentjét.


*Luxemburg, 980 körül. +Kaufungen, 1033. (1039?) március 3.

Bamberg a 10. században kis vártelepülés volt a frank birodalom keleti peremén. Helyzete (a Majna és a Regnitz összefolyásánál feküdt) azonban már korán fontos kereskedőutak metszéspontjává tette. Amikor a német birodalom kelet felé kezdett terjeszkedni, megnőtt a település jelentősége, és Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) felismerte ezt. Bamberg iránti különleges szeretete akkor sem csökkent, amikor ezt az értékes koronabirtokát hitvesének, Kunigundának ajándékozta. A házastársak egymással vetekedve buzgólkodtak, hogy a kis települést fényes várossá tegyék. Ez azután évszázadokon át magasztaló ragaszkodással adózott alapítóinak; képük megtalálható kapukon és házak falán, sírköveken s hídkorlátokon. E műalkotások közül a legszebb talán a dóm Ádám-kapuján található. Henrik császári méltóságának jeleit hordozza: koronát, a birodalom almáját és kormánypálcát. Szigorú és fénylő arca sugároz valamit a ,,lovag'' nyugalmából és erejéből. A császár mellett áll Kunigunda. Jobb karján egy templom modelljét tartja alapító tevékenységének jelképeként, bal keze pedig beszédes taglejtéssel mutat a hitvesére. Feje könnyed mozdulattal Henrik felé fordul, ajkai mintha szóra nyílnának: Kunigunda egész alakja Henrikre irányul. A művész, aki ezt az alakot csaknem kétszáz évvel Kunigunda halála után készítette, talán többet kifejezett a szent nő lényegéből, mint korának történetírói: Kunigunda nem gondolható el Henrik nélkül.

IMG_0080.jpeg

Ifjúságáról csak kevés biztos tudósításunk van. Luxemburg egy grófi nemzetségéből származott, jámbor szüleinél számos testvére körében nőtt fel. Bizonnyal kolostori életre vágyódott, később mégis szívesen követte szülei kívánságát, amikor eljegyezték Henrik bajor herceggel. Néhány évvel ezután Henrik hitveseként német királyné lett, 1014-ben pedig vele együtt fogadta a császári koronát Rómában. Fáradhatatlanul kísérte férjét a nagy birodalomban tett útjain. Mivel okos és nagyon képzett volt, tökéletes tanácsadóként állt mellette fontos politikai döntéseiben; néha még a kormányzást és a birodalom egyes részeinek az igazgatását is átvette, ha férje erejét meghaladták összetorlódott kötelezettségei.

Kunigunda voltaképpeni feladata azonban nem abban állt, hogy segítsen egy császárnak politikai ténykedéseiben, hanem a szentség megkezdett útján kellett férjének kísérőjévé és lassanként vezetőjévé lennie. Teljes lelkéből támogatta az Egyház javát szolgáló műveit és alapításait. Kedvelt székhelye, Bamberg iránti buzgósága közismert volt. Később Kassel királyi udvarát kapta özvegyi birtokául. Teljesítve egy súlyos betegségében tett fogadalmát, az ottani vidéken felépítette Kaufungen bencés apátságát. Henrik megerősítette az alapító okmányt, és az alapítványt többszörösen is hitvesének ajándékozta. Ők ugyanis, mint egy okmányban írja, valóban ,,ketten egyek testben''. Milyen bensőséges lehetett viszonyuk, ha egy ilyenféle nyilatkozat helyet kaphatott egy hivatalos dokumentumban! Annál fájdalmasabban érinthette őket, hogy a gyermekáldást nélkülözniök kellett. Úgy tűnik, hogy már 1007-ben tudatában voltak ennek. A bambergi püspökség alapításakor ugyanis Henrik kinyilvánította, hogy Krisztust akarja egyedüli örökösévé tenni, mert nincs reménye testi örökösre. Az okmánynak ezt a szövegét megvilágítja egy clunyi szerzetes tanúsága. Magasztalja Henriket, mert minden vagyonát, amellyel a gyermekeinek tartozott volna, Krisztus Egyházára hagyta, bár a kor szokása szerint megengedett lett volna, hogy elbocsássa hitvesét, mivel nem szült neki gyermekeket.

A szent császári pár házassága másként jelenik meg a történeti forrásokban, mint a 12. század legendájában. Ez azt közli, hogy szűzi megtartóztatásra kötelezték magukat. Az ilyen ,,József-házasságok'' a középkori szentség eszményképeihez tartoznak. Henrik és Kunigunda gyermektelenségét általánosan ismert szentségükkel hozták kapcsolatba. Ha ily módon magyarázzuk a legenda keletkezését, el kell ismernünk, hogy ez végül is valami helyénvalóra irányul. Ez a két ember sohasem akadályt, hanem mindenkor Isten felé ívelő hidat jelentett egymás számára. Ebben a mélységesen szűzi magatartásban bizonyára erősebben mutatkozik meg a szentség, mint a pusztán testi megtartóztatásban.

Nem jelent tehát törést Kunigunda életében, amikor Henriknek 1024-ben bekövetkezett halála után belépett Kaufungen általa alapított kolostorába. Férje halálának évfordulóján, az új kolostortemplom felszentelési miséjén letette császári öltözékét, s a püspök kezéből vezeklőruhát és fátylat vett magára. Egyszerű nővérként illeszkedett be a konventbe, és most már teljesen átadta magát Istennek. Krisztus követésére irányuló akaratának komolysága talán nem is annyira abban nyilvánult meg, hogy elutasította az apátnői botot, hanem mindenekelőtt az alapító és jótékonykodó tevékenységról való lemondásban. Szegényen és alázatosan élt a kaufungeni kolostor rejtettségében. Hogy alázatossága nem lett engedékeny gyengeséggé, megmutatja egy kis epizód az életének csodás eseményeiről szóló tudósításokban. Volt Kunigundának egy unokahúga, Uta, akit gondosan és szeretettel nevelt, és aki később követte őt a kolostorba. Buzgónak és jámbornak mutatkozott, ezért az apácák apátnővé választották. Kunigunda magától értetődően alávetette neki magát. Uta pedig, ,,aki nagyon korán jutott el ilyen méltóságra'', lassanként hanyaggá vált, jobb kosztot és szebb ruházatot kívánt magának. Kunigunda anyai szigorral többször is megintette. Egy napon az apácák körmenetre gyülekeztek, de az apátnő hiányzott. Kunigunda a keresésére indult, és lakománál találta néhány fiatal nővérrel együtt. Szent haragjában arcul ütötte. És most történt a csoda: ujjainak nyoma pecsétként verődött rá az apátnő arcára önmagának és konventjének állandó intelmére.

Minél inkább elfelejtették a világ nagyjai egykori császárnéjukat, annál inkább elbűvölte sugárzó szeretetével nővértársait és a kolostor környékének egyszerű hívőit. Amikor elérkezett a halála, megtelt a ház gyászolókkal. Mindent előkészítettek, hogy az egyszerű apácát császári méltóságához illően temessék el. Ekkor a haldoklónak a szenvedélyes buzgóság még egyszer erőt kölcsönzött: ,,Vigyétek ezt innen, ez nem az én öltözékem! Idegen számomra, de ezzel, amelyet viselek, az éghez kötődöm.'' Kérésként nyilvánította ki még, hogy szeretné, ha Bambergben temetnék el kedves testvére és ura, Henrik császár mellé.

1200-ban avatták szentté. Mi magyarok nem feledkezhetünk meg arról, hogy Kunigunda a férje révén rokonságban volt Szent István királlyal és Gizellával, hisz Gizella és Henrik testvérek voltak.

Forrás: ktolikus.hu