"Sokszor hívnak hívek, ismerősök, hogy este menjünk ki sörözni. Otthon, az én volt plébániámban, egy kis hatszáz lelkes településen, a Besztercebányai egyházmegyében ilyesmi szóba se jöhetne, szájára venne a falu, ám Prágában ez a világ legtermészetesebb dolga, ami még missziós célt is szolgálhat..." – meséli Balga Zoltán atya, a prágai belvárosi Szent Henrik és Kunigunda-templom három nemzetiséget ellátó plébánosa.
– Nem kényezteti el a város magyar szóval az idelátogató hazánkfiát, négy itt töltött nap során csak egy-két magyar mondatot hallottunk...
– Ez meglep, mert ritkának azért nem mondanám hétköznap sem, de hétvégenként vagy többnapos ünnepeken különösen sokan látogatnak ide Magyarországról... Csehországban egyébként 30 ezerre teszik a magyar kisebbség számát, ebből Prágában öt-tíz ezren élnek. A vasárnapi szentmiséken illetve a plébániák különböző programjain 2-300 ember vesz részt. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig ennyien vagyunk, hanem ennyi emberrel van kapcsolatunk, őket tudjuk értesíteni eseményeinkről, ügyeinkről. Egy Szent István-napi ünnepségen vagy húsvétkor akár 150-en is összegyűlünk egy szentmisén, egy átlagos évközi alkalommal pedig mintegy 80-an vagyunk. A plébánián működik egy magyar diákotthon is, ahol 12 diákot tudunk elszállásolni, ők Prága legkülönbözőbb egyetemein tanulnak, és nagy örömömre próbálják kivenni a részüket a plébánia közösségi életéből is.
– Hogyan került ide atya?
– Mint Pilátus a Credóba. 2015 nyarán Prága közelében volt egy papi találkozó, amelyre meghívták Duka bíboros urat is. Mindenki bemutatkozott, én is, mire a bíboros úr megjegyezte, hogy biztosan magyar vagyok, mert olyan a nevem hangzása. De egy szóval több nem hangzott el köztünk. Nem egészen egy hónap múlva kaptam egy emailt az érsekségtől azzal a kérdéssel, vállalnám-e azt a szolgálatot, hogy Prágában havi egy alkalommal magyar szentmisét mutatnék be. Azt válaszoltam, hogy beszéljék meg a püspökömmel, ő pedig azt mondta, hogy hát ha a bíboros úr kér, akkor menni kell. Így kerültem 2016-ban Prágába. A dispozíció a Szent Henrik plébániára szólt –, cseh plébános lettem. Aztán kiderült, hogy felvidéki vagyok, akkor persze tudok szlovákul is, ezért a szlovák személyi plébániát is rám testálták. Emellett elkezdtük szervezni az itteni magyar katolikus életet. A rendszerváltást követően rövid ideig volt magyar lelkipásztori szolgálat, de megszűnt, szinte elölről kellett kezdeni a szervezést. Az első alkalmakon 20-an, 30-an gyűltünk össze. Izgalmas kutatómunka volt újra felfedezni az itt élő magyar családokat, elérhetősége- ket keresni. 2017 decemberében Duka bíboros úr ezt a magyar katolikus missziót plébánia szintre emelte, személyi plébánia státuszt kaptunk, ami azt jelenti, hogy a Prágai főegyházmegye területén élő valamennyi magyar hozzánk tartozik.
– A 80-100 ember között gondolom Prágán kívülről érkezők is vannak.
– Igen. Nagyon sokan élnek a fővárosban, de az azt körülölelő agglomerációban, és a környékbeli városkákban is élnek magyarok. Számomra nagy meglepetés, hogy valaki másfél órát képes utazni, hogy eljöjjön a magyar szentmisére –, óriási tiszteletet érdemelnek... A plébániánkra jellemző a nagy fluktuáció, a hívek cserélődnek. Sokan jönnek Magyarországról, sokan a Felvidékről, az utóbbi egy-két év eseményeinek köszönhetően Kárpátaljáról is sok magyar érkezett, és sokan egy-két év múltán már tovább is mennek Németországba vagy hazatérnek Magyarországra. Igazán erős gyökerekkel rendelkező prágai magyarokból kevés van... Aztán jellemző az is, hogy az itt tanuló magyar diákok vegyes házasságot kötnek cseh fiatalokkal. A cseh-magyar házasságból született gyerekek már nem mindig beszélnek jól magyarul, nem mindig kapják meg az anyanyelvet otthon. Van- nak szép történetek, amikor az apuka vagy az anyuka tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermekét megtanítsa az anyanyelvére, és nagy öröm számomra, hogy az általunk felkínált gyermekhittanra is beiratják őket. Próbálunk a hitélet területén egyfajta magyarságmegtartó erőként is jelen lenni.
– Kicsit büszkék lehetünk otthoni magyarok is a templomra, melyet atya ,,elfoglalt” nekünk: nem egy eldugott kis templomocska, hanem könnyen megközelíthető a belvárosban, nagy befogadóképességgel, nagyon gazdag berendezéssel.
– Így van, de ne felejtsük, hogy itt sosem járt a török, nem volt tatár, a nagy világégéseket is okosan megoldották a csehek, ezért maradhattak a történelmi emlékeink szinte érintetlenül.
– Mondana a templomról érdekességeket? Vannak magyar vonatkozásai?
– Jézus Szent Szívének főünnepén beszélgetünk, és nagy büszkeségem, hogy itt az egyik oldalkápolnában található egy nagyon régi Jézus Szíve ábrázolás. Olyannyira ősi, hogy ez a legrégebbi Csehország területén... A templom több, mint 670 éves, védőszentje Szent Henrik, német-római császár, a mi boldog Gizellánk bátyja, ez máris magyar kötődés.
– Az ábrázolások között vannak magyar szentek?
– Mostmár igen. Két évvel ezelőtt az északkelet-csehországi Opavából hívott egy atya, hogy a padláson találtak egy fából készült szobrot, véleménye szerint Szent Istvánt ábrázolja, de nem biztos benne. Küldött néhány fotót, és egyértelműen szent királyunkról volt szó. Felajánlotta, hogy ha kell, nekünk adja. Nagyon érdekes, hogy épp’ a jobbja hiányzott. Kerestünk egy jó restaurátort, és a tavalyi Szent István ünnepségen elhelyeztük templomunkban, s megáldottuk a szobrot. Én mindig próbálom megvédeni ezt a dolgot, hiszen István király Szent Henrik sógora volt, miért is ne lenne itt helye?!
– Igazából meg kell védeni?
– Nem, nem... Nekem még senki nem panaszkodott ezért, ráadásul az egyik oldal kápolnában helyeztük el, nem provokál senkit.
– A csehek hogyan viszonyulnak itt a magyarokhoz?
– Úgy gondolom, nagyon egészséges a cseh-magyar kapcsolat. Ha az egyházi életet nézzük, nagyon jó a kapcsolat a Magyar Püspöki Konferencia és a Cseh Püspöki Konferencia között. A társadalmi életben soha nem tapasztaltam problémát abból, hogy magyarul beszélünk, vagy hogy ma- gyar szentmise van itt a belvárosban –, sőt, inkább az ellenkezője a jellemző: sokan kérdeznek, érdeklődnek, és mindig olyan örömmel mesélik, hogy mi is készülünk Budapestre, vagy voltunk a Balatonon... Vala- hogy érdekességként, kuriózumként kezelik a magyar plébániát. Nyilván vannak politikai nézeteltérések a két ország vezetése között, vagy lehetnek személyes élethely- zetekben sértődöttségek, amiken mi nem tudunk változtatni, de nem hiszem, hogy ez kivetíthető a nagy cseh-magyar kapcsolat- rendszerre.
– Van-e annak története, hogy éppen ezt a templomot kapták meg a magyarok?
– Ez egy véletlen műve. Az itt működő szlovák személyi plébánia plébánosának vissza kellett mennie az egyházmegyéjébe, így az üresen maradt, és mivel ide helyezték a szlovák közösség élére, ezért a magyar szentmiséket is ebben a templomban szerveztük meg. 2017-ben, amikor létrejött a magyar személyi plébánia, akkor már szinte adott volt a helyzet, hogy ha már itt vagyok, akkor a magyar plébánia székheye is ez a templom legyen.
– Jó helyen érzi itt magát Zoltán atya?
– Hogyne... Úgy érzem, hasznos vagyok a magyar közösség életében, bár sokszor érzem a határaimat: a három közösség vezetése, koordinálása igazán próbára tesz. Leginkább a rengeteg rohangálással küzdök. Érdekes dolog, hogy hiába élt valaki 40 évig Csehországban, a halálos ágyán már csak magyarul beszél. Mert a másik csak egy tanult nyelv. És amikor azt mondja, hogy papot, akkor azt magyarul kéri, emiatt én rengeteget utazom... Illetve vannak feladataim az egyházi bíróságon az érsekségen, nem is szólva arról, hogy nem csak Prágában van magyar közösség, hanem Brünnben, Ostrava-ban, Karlovy Vary- ban, ott is vannak szentmisék. De pl. Pilsen-ben voltam most egy idős bácsit ellátni. És ez csak a magyar közösség... Mindig van valami. Isten segedelmével azonban már 7. éve működünk, amit nagy csodának tartok, és merem azt mondani, hogy Esterházy János közbenjáró tevékenységének az eredménye, hogy itt csehek, szlovákok és magyarok együtt tudnak imádkozni. A templombúcsút, Szent Henrik ünnepét háromnyelvű nagy, közös szentmisében szoktuk megünnepelni...
– Hogyan kötődik Esterházy János ehhez a templomhoz?
– Mikor Esterházy Jánost hazaengedték a gulágból, hogy halálbüntetését végrehajtsák, testvére, Esterházy Mária a közeli Vencel téri szállásukról ebbe a templomba tért be, s az egyik oldalkápolnánál, a Mária oltárnál imádkozott János életéért. És még aznap telefonhívást kaptak, hogy a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre módosították... Számomra nagyon megható kötődése ez a templomnak a magyarsághoz, hogy Esterházy Jánosért itt imádkozott a testvére, és imája meghallgatásra talált – mesélte Zoltán atya.
– Mikor Esterházy Jánost hazaengedték a gulágból, hogy halálbüntetését végrehajtsák, testvére, Esterházy Mária a közeli Vencel téri szállásukról ebbe a templomba tért be, s az egyik oldalkápolnánál, a Mária oltárnál imádkozott János életéért. És még aznap telefonhívást kaptak, hogy a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre módosították... Számomra nagyon megható kötődése ez a templomnak a magyarsághoz, hogy Esterházy Jánosért itt imádkozott a testvére, és imája meghallgatásra talált – mesélte Zoltán atya.
Kép és szöveg: Dobos Klára (Új Misszió)
