Hírek

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Mt 25,31-46

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői szentségimádásra hívtak minden hívőt, hogy leginkább az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal való kapcsolatunk megújításával és elmélyítésével készüljünk a vírusjárvány miatt elhalasztott Eucharisztikus Kongresszusra.

Szombat este Prága szívében azzal a szándékkal gyűltünk össze, hogy csendes imádságunkkal, közös énekünkkel köszöntsük Jézust. Annyi mondanivalónk van neki, de sokszor nincsen időnk, lehetőségünk. Olyan békesség volt most itt!

Az orgona hangja és a szívből fakadó ének is úgy betöltötte a templom félhomályát, akárcsak Krisztus Jézus kegyelme a szívünket.

Mindeközben jó volt tudni, hogy Prágában is és a nagyvilágban sok pici fény gyúlt eközben és mind több helyen kapcsolódnak most be egy nagy  Szentségimádásba.

A regisztrált helyek térképe megtekinthető itt: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/">https://corpusdomini.iec2020.hu/#/

Örömmel értesítjük Önöket, hogy  életbe lépett a Cseh Köztársaság új járványellenes rendszere (PES), amely szerint hétfőtől (november 23.) a  4. szintű szükségállapotba lépünk - így már 20 személy vehet részt a szentmiséken. A rendelet értelmében visszatérhetünk a szentmisék eredeti rendjéhez. A plébánia honlapján és FB oldalán elhelyezett táblázatban lehet jelentkezni a szentmisékre.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét. 

Akik szentmise szándékot szeretnének előjegyeztetni, kérem, hogy hívják a plébánia irodáját, írjanak e-mailt vagy  keressenek fel személyesen.

Plébániánk 3000 KČ adománnyal támogatta a nemrég leégett Szent Mihály-templom újraépítését.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik tegnap este a NEK-re való készület keretében közösen imádkoztak velünk a szentségimádáson, akár személyesen, akkor az élő közvetítésen keresztül otthonaikban.

Köszönetet mondok azoknak is, akik tegnap eljöttek a takarításra. Sikerült szépen kitakarítanunk a kórust és a mellette lévő helységeket.

Jövő vasárnap, advent 1. vasárnapjával megkezdjük az adventi időt.

Az adventi koszorúkat a jövő vasárnapi szentmise keretében fogjuk megáldani. A koszorúkat a szentmise előtt helyezzék majd el az oltár előtt.

Az adventi időben hétfőként 6 órai kezdettel Rorate szentmiséket fogunk tartani.

A kialakult járványhelyzet miatt, nem tarthatunk nyilvános szentmiséket templomunkban, így elmaradnak a vasárnapi gyűjtések is, amelyekből templomunk és plébániánk működését és a rezsiköltségeket is finanszírozzuk. Az egyházközség működését a plébánia internetes oldalán megtalálható számlaszámra való utálással is támogathatják. (IBAN CZ69 0800 0000 0052 0457 9379) Adományaikat előre is köszönjük!

Életszentségének sokrétűsége folytán Szent Erzsébet a szolgálatkész fiatalok, a hű feleségek, a családot gondozó édesanyák, a tevékeny szeretet gyakorló özvegyek és az életszentségre törekvő hívők olyan példaképe, akit érdemes, lehet és kell is követni.

Kedves testvérek!
 
Örömmel értesítjük Önöket, hogy életbe lépett a Cseh Köztársaság új járványellenes rendszere (PES), amely szerint most az 5. szintű szükségállapotban vagyunk- így november 16-tól már 15 személy vehet részt a szentmiséken. A rendelet értelmében visszatérhetünk a szentmisék eredeti rendjéhez.
 
A szentmisékre ITT lehet jelentkezni.