Hírek

A székesegyházban tartott ünnepi úrnapi szentmisén e szakkal invitáltuk a cseh testvéreket a NEK-re:
 
Kedves Testvéreim!
Szeretettel köszöntelek benneteket ezen a szép ünnepen a prágai magyar plébánia nevében! Nem mindennapi idöszak van a hátunk mögött, ami nagyon sok mindenre rányomta a bélyegét. Így történt ez a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra való készülettel is, melyet a Missziós Kereszt elött Duka bíboros úr jelenlétében kezdtünk el az elmúlt év nagyböjtjében.
Azonban a járványhelyzet úgy kívánta, hogy a Kongresszust idén szeptemberben lehet csak megtartani. De ez a halasztás nem csak teher hanem lehetöség is volt. Lehetöség, hogy jobban megismerjük az oltáriszentségben lévö Krisztust. Éppen ennek a titoknak a közös megünneplésére hívok meg minden kedves ittlévöt: legyünk együtt tanúi, hogy Közép-Európa népei a világ minden tájáról érkezö zarándokokkal együtt ünnepli az Eukarisztiát! Kifejezetten örömteli hír, hogy maga a Szentatya, Ferenc pápa is ott lesz Budapesten ahol szentmisét fog bemutatni.
Legyünk bátrak és minél többen mutassuk meg a világnak: „Minden forrásom belőled fakad“.

Június 3-án, úrnapja alkalmából ünnepi szentmisét tartottak a prágai Szent Vitus székesegyházban. A szentmisén közösen, cseh nyelven imádkoztuk el a Budapesten 2021. szeptember 5-12 között megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imáját. A szentmise végén Balga Zoltán atya, a prágai magyar katolikus plébánia lelkipásztora röviden beszélt a kongresszus előkészületeiről, majd felkérte a cseh híveket, hogy vegyenek részt rajta minél többen, kiemelve az örömteli hírt, miszerint a Szentatya is jelen lesz az eseményen, és szentmisét is bemutat.
Ezt követően úrnapi körmenetre került sor a várban, a Hradčany téren. A prágai magyar katolikus plébánia megtisztelő felkérést kapott, hogy díszítse fel a körmenet 2. oltárát és készítse elő az itt elhangzó könyörgéseket és énekeket. A prágai magyar katolikus hívek összesen nyolc könyörgést olvastak, a kongresszusért, a családokért és a közép-európai népek megbékéléséért – négyet csehül és négyet magyarul. Ezt követően közösen énekelve imádkoztuk el a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát („Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat”).
 
Hegedűs Máté
 
197031316_3506239076307093_4862062252292093253_n.jpg
 
197204420_3506239529640381_5629797866798633304_n.jpg
 
195965866_3506240022973665_2655134606377786705_n.jpg

Június 8-án (kedden) 18 órai kezdettel a Magyar Intézetben a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megemlékezési estet tartunk, melyen bemutatásra kerül Csáky Pál „Pozsonyi beszélgetések” című könyve a szerző részvételével. Szeretettel hívom és várom a kedves testvéreket!

A rendezvény résztvevőit tisztelettel kérjük, hogy szíveskedjenek betartani a  covid-19 világjárvány elleni aktuális csehországi óvórendszabályokat.

megh_2021-06-08_Csáky_Pál-könyvbemutató-page-001.jpg

 

Úrnapját ünnepeljük ezen a csütörtökön (június 3.), ebből az alkalomból Dominik Duka bíboros, prágai érsek 17 órakor ünnepi szentmisét mutat be a Szent Vítus Székesegyházban, majd ünnepi úrnapi körmenetet tartanak a várban.
 
Mivel szeptember 5-12. között Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, Duka bíboros felkérte a Prágai Magyar Katolikus Plébániát, hogy az idei úrnapi körmeneten a második oltárnárt szervezze meg, készítse elő az énekeket és az imákat.
 
Nyolc darab könyörgést fogunk imádkozni (4 magyar nyelven, 4 cseh nyelven) a kongresszusért, családokért és a közép-európai nemzetek megbekéléséért, majd közösen fogjuk énekelni az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának 1. és 3. versszakát -  H 280B - Győzelemről énekeljen, Napkelet és napnyugat... 
 
Kérjük, hogy a magyar hívek a 16.30-tól gyülekezzenek a szekesegyház bal oldalán található középső padsorok körül. Jó lenne, ha a szentmise és körmenet alatt is egyben tudna lenni a közösség.
 
Nagy megtiszteltetés közösségünk számunkra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust ilyen méltó módon tudjuk népszerűsíteni a cseh fővárosban, ezért lehetőségeink szerint igyekezzünk részt venni az ünnepségen, szólítsuk meg ismerőseinket, barátainkat is.
 
slavnost_tela_a_krve_pane_2021_katedrala.jpg

Megkérem a felolvasókat, hogy a faliújságon elhelyezett táblázaton legyen szíves feliratkozni a júniusi szentmisékre.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét

Vasárnaponként gyermekhittant tartunk a plébánia közösségi termében 9.30-től (csengő: “farní sál”). Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Kérem a kedves testvéreket, hogy a faliújságon elhelyezett táblázatba iratkozzanak fel, hogy melyik hétre tudják otthonukba fogadni a Szent József vándorképet.

Jövő vasárnap a hónap első vasárnapja lesz, a Rózsafüzér Társulat tagjai titokcserét tartanak.

Szeptember 10-12. között szeretnénk részt venni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményein (pénteken Ákos koncert és Ifjúsági est a Papp László Budapest Sportarénában, szombaton családi nap, Szentmise és eucharisztikus gyertyás körmenet a Parlamenttől a Hősök terére, vasárnap záró szentmise Ferenc pápával). Kérem a kedves testvéreket, hogy akik szeretnének csatlakozni, jelezzék részvételi szándékukat személyesen vagy telefonon, hogy tudjuk hány személynek intézzünk szállást. Az ár cca 6000 Kč  lesz (út, szállás, reggelik).

Csütörtökön Úrnapja, a mi Urunk Jézus Krisztus szent testének és vérének ünnepe lesz. Duka bíboros úr 17 óra kezdettel mutat be ünnepi szentmisét a székesegyházban, majd ünnepi úrnapi körmenetet tart. A körmenetben a második oltárnál a Magyar Plébánia fog imádkozni, énekelni. Kérem a kedves testvéreket, hogy lehetőségeik szerint csatlakozzanak az ünnepséghez.

A Nyitott Templomok Éjszakája rendezvény keretében mi is kitártuk templomunk és plébániánk kapuit, hogy  megmutassuk építészeti, művészeti és kulturális értékeinket. Az idén 1500 látogatót fogadtunk közösségünkben. Köszönet és hála az önkéntesek segítségéért!