Hírek

A Prágai Magyar Katolikus Plébánia nagyböjt harmadik vasárnapján nem csupán templomának társvédőszentjének, Szent Kunigundának emléknapjára készült, hanem ekkor tartották meg Isten szolgája Esterházy János halálára való hagyományos megemlékezéseket is, továbbá a közösség felnőtt tagjai részére a bérmálás szentségét szolgáltatta ki Haľko József pozsonyi segédpüspök.

418985485_802191435272795_3556484112210261388_n.jpg

Sokak számára ismert, hogy 2016-ban a Prágai Magyar Plébánia a Szent Henrik és Kunigunda-templomban lelt otthonra. A 2024-es év kiemelt jelentőséggel bír: Szent Henrik (aki Boldog Gizella lévén Szent István király sógora volt) halálának 1000. évfordulóját ünnepli az Egyház. Ehhez kapcsolódva a plébánia számos eseménnyel és tervvel készül. „Sok szempontból is különleges, hogy ez a templom lett a prágai magyar hívek otthona. A korábban a helyi németség számára szolgáló központi templomot kaptuk meg, melyben Esterházy János testvére imádkozva kérte, hogy a mártír politikus halálos ítéletét változtassák meg. Ez az imádság meghallgatásra talált és életfogytiglani börtönre változtatták bűntetését.“ - mondta Balga Zoltán plébános. „Részben ezért is áll közel szívünkhöz ez a templom, ezért is érezzük kötelességünknek emlékének ápolását.

417481565_802189871939618_4204157096417079708_n.jpgDe fontos számunkra Szent Henrik is, hiszen a korabeli egyház támogatójaként már régóta nagy tiszteletnek örvend a német területeken. A most következő milleniumot méltóképpen szeretnénk megünnepelni.“ folytatta a plébános atya. „Zarándoklatot szervezünk sírjához a németországi Bambergbe, a búcsúi szentmisét július 14-én a Prágai Főegyházmegye érseke Jan Graubner fogja celebrálni. Bízunk benne, hogy az ünnepi szentmisén már a most öntésre kerülő új harangok fogják az Isten dicsőségét hirdetni“. 

417509128_802191671939438_3736979083299245130_n.jpg

Szent Henrik mellett felesége, Szent Kunigunda is fontos példakép lehet: gyermektelen házasságukban is kitartott férje mellett és bőkezűen támogatta az egyházat. Férje halála utan a császárnői ruhát letéve kolostorba vonult és rendkívül egyszerű életével váltotta ki tiszteletét. Ez az alázatos élet kapcsolja össze Esterházy Jánossal, akinek emlékét ápolva március 2.-án, szombaton a Prágában lévő Motoli temetőben gyűltek össze tisztelői és a megemlékezés koszorúit helyezték el emléktáblájánál. A megemlékezésen a plébánia mellett részt vett Magyarország Nagykövetségének és az Esterházy János Társulás az emberi és keresztény értékekért képviselői, a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetségének tagjai és további tisztelői. A megemlékezést fogadás követte a plébánián.

417539747_802192308606041_7990909534394858855_n.jpg

Vasárnap volt Szent Kunigunda liturgikus ünnepe, melyre a közösség tagjai már régóta lelkiismeretesen készültek. Haľko József a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke a szentmise keretében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A nagyböjti időben is méltóságteljes szertartásban emlékeztette a nagy számban jelen lévő híveket, hogy újra és újra aktualizálnunk kell kapcsolatunkat Istennel. Meg kell ragadni azokat a pillanatokat, amikor újra igent mondhatunk szeretetére. Az evangéliumhoz kapcsolódva elmondta, hogy ahogy Jézustól csodajelet követeltek kortársai nekünk nem is kell így tennünk, hiszen a bérmálkozók hitvallása és a bérmálás szentségének kérése bizonyítja, hogy évezredekkel később is él a hit és a jövő zálogát láthatjuk a megbérmáltakban. A szentmisét követően agapén látták vendégül a püspök atyát és a közösség tagjait.

Veres Gergő

A megemlékezést, amelyet a kommunista rendszer áldozatainak a Motol köztemetőben létrehozott emlékhelyén tartottak, a prágai Esterházy János Társulás a Keresztény és Emberi Értékekért, a Coexistentia politikai mozgalom Esterházy János Emlékbizottsága, valamint a Prágai Magyar Katolikus Plébánia szervezte meg a tragikusan elhunyt politikus halálának 67. évfordulója alkalmából.

A Csehországban működő magyar társadalmi szervezetek, illetve a prágai magyar nagykövetség képviselői koszorúkat helyeztek el Esterházy János emléktáblájánál. Koszorút helyeztek el az emlékhelyen a Szövetség a Közös Célokért szlovákiai civil szervezet képviselői is.

431013255_800982195393719_1737949098157668587_n.jpg 

Az emlékünnepségen elhangzott beszédek egybehangzóan méltatták Esterházy János életét és munkásságát.

Gubík László, a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért elnöke beszédében rámutatott arra, hogy Esterházy János mellett emlékezni kell a tavaly elhunyt Duray Miklósra is, aki a szocialista rendszerben a csehszlovákiai magyarság érdekeinek legfőbb képviselője volt. Duray János emlékét Esterházy Jánoséhoz hasonlóan szintén meg kell őrizni – húzta alá Gubík László.

A megemlékezés végén a néhány tucatnyi résztvevő közösen elénekelte a magyar himnuszt. A kegyeleti emlékhelyet a csehországi Politikai Foglyok Konföderációja alakította ki az 1989-es rendszerváltás után a motoli temetőnek azon a részén, ahol a hatvanas években a volt politikai rendszer többtucatnyi áldozatát névtelenül elhantolták.

430900775_800982158727056_2295329339445913785_n.jpg

Az 1901-ben született és 1957-ben a morvaországi Mírov várbörtönében meghalt Esterházy János urnája a hatvanas évek elején került az akkor még névtelen tömegsírba.

A több mint egy évtizede átalakított motoli központi emlékművön két áldozat neve szerepel: Josef Bryx volt háborús pilótáé, aki a munkatáborokban meghaltakat, valamint Esterházy Jánosé, a szlovákiai magyarság egykori vezetőjéé, aki pedig a kommunista börtönökben meghalt politikai foglyokat jelképezi.

(MTI/ Kokes János)

Fájó szívvel búcsúzunk Fucsík István testvérünktől!
István rendszeres látogatója volt a vasárnapi szentmiséknek, lelkesen támogatta közösségünk működését és talán nem is volt olyan magyar rendezvény Prágában, amelyen ne vett volna részt.
A gyászmisére és a búcsúztató szertartásra március 6-án (szerdán) 14 órakor kerül sor a Szent Henrik-templomban.
A gyászszertartás résztvevőinek a megvendégelésére a plébánia közösségi termében kerül sor.
 
parte_A5.png

Kincső testvérünket befogadtuk a hitjelöltek közé.
A katekumen életének egyik fontos állomása a befogadás, amikor az egyház közössége „hivatalosan” is hozzá tartozóknak nyilvánítja őt. Ezt a különleges és örömteli eseményt ünnepeltük együtt a vasárnap délelőtti szentmisében.
 
428609416_797597182398887_335857947100903148_n_2.jpg