Hírek

2019. október 19-én Brünnben tartottunk magyar nyelvű szentmisét. 

A Domonkos Templomban több tucat magyar hívő gyűlt össze, hogy anyanyelvükön imádkozzanak, ill. hallgassák Isten igéjét.

 A szentmisét megelőzően a CSMMSZ Brünni Alapszervezetének szervezésében megkoszorúsra került a Kazinczy-emléktábla a brünni Spielbergben.

72619032_10215885228988477_6033981420798476288_n.jpg

72679352_10215885228788472_2393510988306448384_n.jpg

2019. október 5-én ismét ellátogatott hozzánk Balga Zoltán atya. Az ostravai magyar klub évi eseményei között az egyik legfelüdítőbb mindig a magyar szentmise, ahol főleg lelkiekben töltődhetünk fel. Ez most sem volt másként, hiszent Zoltán atya bátorító beszéde mindig erőt ad ennek a kis közösségben, amiből aztán tudunk táplálkozni a következő időszakban. Már hagyományosan a Szent Vencel püspökségi templom adott otthont a magyar híveknek, mely a város szívében, a magyar klubhelyiség mögött található. 

A szentmise fő témája ezúttal a hála volt: mi emberek, mennyire elfelejtünk hálát adni minden kis apróságért és nagy dolgokért egyaránt az életben: hogy felkeltünk, hogy van mit ennünk, hogy a szeretteinkkel napi kapcsolatban lehetünk, a jó munkáért, a sok törődésért, barátaink gondoskodásáért, felebarátainkért. Mekkora kegyelem az, hogy a XXI. században szabadon felvállalhatjuk, hogy keresztények vagyunk. Annyira természetesnek veszünk sok dolgot, annyira hálátlanak vagyunk, pedig nem kéne. Hálát kell adnunk elsősorban Istennek, másodsorban felebarátainknak- olyan nehéz kimondani a köszönetet, de annyira megéri. Az esti imákban is nem tökéletesen kell imádkozni, hanem szívből hálát adni, megköszönni minden apró ajándékot. 

 

Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy közel negyvenöt fő vett részt ezen az ünnepi szentmisén, melyet egy közös fotóval is megörökítettünk.


A szentmisét egy közös ebéd követte a klubban, melynek háziasszonya Bors-Fiszli Editke volt. A mennyi leves és főétel mellett a desszerteknek is helyet kellett hagyni, na meg a jó bornak! Az esemény kellemes hangulatban, jókedvvel és vidámsággal telt a klub minden generációja számára: a legkisebbtől a legidősebbekig minden korosztály képviselve volt. Nagy öröm volt ismét együtt lenni, közösen hálát adni és ünnepelni ezen a szép őszi szombaton. Isten áldjon mindenkit!

 

 

A bejegyzést készítette: Ivkovič Krisztina

(magyarokcsehorszagban.blogspot.com)

"Jöjj, Szentlékek Úristen" énekelték október 6.-án vasárnap a prágai Szent Henrik templomban (Kostel svatého Jindřicha) a magyar közösség tagjai a 2019/2020-as tanév kezdetén rendezett Veni Sancte szentmisén. A most már hagyományos alkalmon közösen ünnepelt a Prágában tanuló magyar ajkú diákság, valamint az itt elő magyarok különböző generációi és kérték a Szentlélek ajándékait az elkövetkezendő tanulmányi időszakra és vizsgákra. 

Csatlakozzunk az apostolokhoz, és kérjük mi is megváltó Istenünket: „Növeld bennünk a hitet!” – biztatott bevezetőjében Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia lelkipásztora.

Oly sok lehetséges szimbólum közül Jézus a mustármagot választotta, hogy érzékeltesse a hit lényegét: oly kicsi, az isteni gondviseléstől azonban növekszik és terebélyesedik – hangsúlyozta a homíliában a plébános.

A szentmisén a lektori szolgálatot és a ministrálást a Prágában tanuló magyar diákok képviseletét ellátó Ady Endre Diákkör tagjai látták el.

A szentmise után a plébánián az első vasárnapi agapén folytatódott a közösségi ünneplés, fiatalok és idősek töltöttek együtt tartalmas időt.  

A szeretetlakomán az idén szeptemberben alakult rózsafüzér-társulat tagjai első alkalommal cseréltek titkot és osztották meg egymással az imádságban megtapasztalt lelki élményeiket.

A magyar közösség tagjai október hónapban minden csütörtökön este 6 órakor gyűlnek össze a Szent Henrik és Kunigunda-templomban imádkozni a Szűzanya közbenjárásáért.

A 2017-ben alakult Prágai Magyar Katolikus Plébánia első alkalommal csatlakozott a Cseh Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett népszámláláshoz: megtörtént a templomlátogatók demográfiai összeírása.

Szöveg: Veres Gergő/Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Fotó: Lovász Ákos

Magyar Kurír

 

Megjelent a Plébániai Hírmondó, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia programfüzete. Megtalálhatók benne a plébánia általános információi, elérhetőségei, a szentmisék rendje. Részletes bemutatkozás olvasható a heti rendszerességű hittanokról, a Rózsafüzér Társulatról és az alkalmi eseményekről is. A Naptár részben napi bontásban követhető az októberi, novemberi, decemberi és januári plébániai program. Kérjük, a Hírmondóban található Adatlapot juttassák vissza kitöltve Zoltán atyához, bármelyik vasárnapi szentmise után. 

Remélhetőleg a Plébánia Hírmondó hozzájárul a plébánia életének egyre jobb megismeréséhez és segít bekapcsolódni az egyes programokra éppúgy, mint a templom magyar közösségébe is.

A Prágai Magyar Katolikus Plébánia és az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért tisztelettel meghívják Önt, hozzátartozóit, barátait ünnepi összejövetelre, melyre nemzeti ünnepünk – az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából kerül sor Prágában 2019. október 20-án.
 
Program:
 
9:30  - magyar nyelvű szentmise, bemutatja Balga Zoltán prágai plébános Balázs Patrik csoltói plébános és Baláž István rimaszombati káplán koncelebrálásával 
- a rimaszombati Boldog Meszlényi Zoltán Katolikus Énekkar fellépése a belvárosi Szent Henrik és Kunigunda-templomban (Prága 1, Jindřišská u.)
 
11:00 - emlékezés az 1956-os magyar forradalomra és megvendégelés a Prágai Magyar Katolikus Plébánián (Prága 1, Jindřišská 30)
 
A megemlékezési ünnepség Dr. Boros Miklós, Magyarország prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete védnöksége alatt és a Rákóczi Alapítvány, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.
 
Szeretettel várjuk kedves mindnyájukat, hogy együtt emlékezzünk és ünnepeljünk.