Hírek

2019. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén Szent II. János Pál pápa “ROSARIUM VIRGINIS MARIAE” apostoli levelét szem előtt tartva, a mennybéli magasságos Szűz Mária iránti legnagyobb tisztelete jeleként a Prágában élő magyarok Rózsafüzér Társulat alapításáról határoztak.

Ezen elhatározásukban a tagok fogadják, hogy a Szent Olvasó egy tizedének napi imádkozásában kérik a Rózsafüzér Királynőjének közbenjárását a Mindenható Atyánál a Szentatya szándékáért, a Társulat tagjaiért, lelkipásztorukért, valaminta plébánia valamennyi tagjáért .

A Társulat tagjai vállalják, hogy bekapcsolódva az Anyaszentegyház szüntelen imádságába kérik a Teremtő  engesztelőkegyelmét.

A Társulat működése során mindenben aláveti magát az Egyházi Törvénykönyv “Krisztushívők magántársulásai” rendelkezéseinek.

A Rózsafüzér Társulatba továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését.

70557874_2898470167083990_2375507563438407680_n.jpg

2020-ban Magyarországon rendezik meg a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszust. Erre készülve több templomban is rendszeresen tartanak egész napos szentségimádást, sőt, vannak olyan templomok, amelyek állandóan, a hét minden napján éjjel-nappal nyitva állnak, hogy aki szeretne, rövidebb-hosszabb időre betérhessen imádkozni az Oltáriszentség jelenlétében.

69945748_10215531054614339_3641402302956306432_n.jpg

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a prágai Szent Henrik templom közössége is. A templomba három nemzetiség katolikus hívei járnak vasárnaponként. Balga Zoltán atya, aki a templom felvidéki magyar származású plébánosa, mind a három nyelven tart szentmisét. Minden hónap első csütörtökén és péntekén egész napos szentségimádás van a templomban. A szeptember 5. délutántól 24 órán át tartó ima alkalmon egyaránt részt vettek cseh, szlovák és magyar hívek is. Jó volt megtapasztalni, hogy az Eucharisztia tisztelete során eltűnnek a nemzetiségi, nyelvi különbségek. A hívek előre vállalhattak időszakokat, a beosztás szerint állandóan, éjszaka is imádkozott minden órában valaki a nyitott templomban. 

70342585_10215531055774368_8551901436823207936_n.jpg

A lelki programot 6-án, pénteken 18 órától gitárkoncert zárta. Timotej Zavacký ihletett játéka méltó módon illeszkedett a szentségimádás lelkiségéhez. A hangversenyen gitáron közreműködött közösségünk ifjú tagja, Szesztai Benedek is.

Dériné Stark Zsófia

2019. augusztus 28-án Dr. Székely János püspök atya megáldotta a a kemeneshőgyészi Gyermek Jézus Katolikus Óvodát. 
Az szervezők a Prágában megáldott Prágai Kisjézus szobrot adományoztak az új katolikus óvodának.

69359153_2884384755159198_2485076040334966784_n.jpg

A bérmálás szentségének felvételére előkészítő hittan indul a plébánián. A szentségi felkészülés alkalmai keddenként 18.30-kor kezdődnek!

A bérmálkozás a keresztény nagykorúság szentsége, melyhez szabad elhatározásból járulunk. A bérmálás szentsége révén a megbérmált eltörölhetetlen jeggyel, a Szentlélek ajándékaival gazdagodik, szorosabban kapcsolódik az egyházhoz, elkötelezi magát, hogy Krisztus Urunk tanúja lesz szavaiban és tetteiben: a Katolikus Egyház teljes értékű, felelős tagja lesz. A bérmálás szentségében a bérmálkozó megerősíti, hogy Istennek és egyházi közösségének ajándékozza életét, az Isten pedig megerősíti ezt a személyes szövetséget azzal, hogy saját Lelkét árasztja ki a megbérmáltra.

A szentség kiszolgáltatója a püspök. A bérmálás tervezett időpontja 2020 júniusa.

Jelentkezés és további részletek Balga Zoltán atyánál.

69227711_2879765272287813_6757663730634326016_n.jpg