Murányi Gábor a plébánia megalakulása óta rendszeresen ministrál és segíti közösségünk életét. Az alábbiakban a Remény katolikus hetilapban vele készített interjút közöljük.

E havi riportunk alanya egy átlagos huszonéves, aki Gúta kisvárosából került el a közép-csehországi Příbramba, ott éli a kezdő orvosok megterhelő életét. A távolság ellenére olvasóink egy részének mégis ismerős lehet, hiszen a rendszeresen közvetített prágai magyar szentmiséken ministránsként szolgál. Üdvözöljük Murányi Gábort!

1. Gábor, hogyan kerültél szorosabb kapcsolatba a hittel?

Ez egy elég hosszú történet. Vegyes, katolikus-református házasságból születtem, elsőáldozó koromig édesapám elhordott templomba, onnantól viszont kevésbé volt sima az út. A közelebbi családból senki nem jár misére, én sem jártam egy jó ideig, aztán amikor a komáromi Marianum gimnáziumba mentem, újra elkezdtem. Ahogy tartottam/tartok az érettség felé, egyre jobban kezdtem belátni a szertartások mögé, minden ellenérvem lepergett a kereszténységről, amit csak próbáltam felhozni, így vált és válik felnőttebbé a hitem is.

2. És ezután jött az egyetem. A kérdés csak annyi: miért pont Prága, miért pont orvosi? 

Az orvosi titulus cseng össze legjobban a nevemmel (MUDrányi Gábor). Nem szerettem különösebben a biológiát, de az embertan végül nagyon megfogott, érdekel, hogy működünk; ráadásul az orvostudományban tetszik mások segítésének gondolata. Ha valakit behoznak, nem nézzük, mennyire él jó életet, egyszerűen próbáljuk valamivel egészségesebben hazaengedni. Prágában egyszer voltam egyetem előtt, de első látásra beleszerettem a város hangulatába, az egyetem pedig magas színvonalat képvisel.

3. Ahogy már említettük, sokaknak ismerős lehetsz a Prágai Magyar Katolikus Plébánia által közvetített szentmisékről, ahol a ministránsok egyik oszlopos tagja vagy. Hogyan kerültél bele ebbe a közösségbe?

Most belegondolva lehet, hogy maszkos képet kellett volna küldenem, hogy az olvasók felismerjenek az adásokból…Másodikos egyetemista voltam, mikor pár barátom úgy döntött, meglátogat szilveszterre. Az egyikük látta, hogy lesz újévi magyar mise, így hát elmentünk. A közösség agapét szervezett, minket is felhívtak a plébániára, ott találkoztam Balga Zoltán atyával, aki megkért, menjek ministrálni. Úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, miért ne? Ha rájövök, hogy ez nem nekem való, nem vagyok rá képes iskola mellett stb., legfeljebb leadok az oltár körüli szolgálatról. Ennek már öt éve, és hát megmaradtam- mindössze pár, sekrestyében nevetős, emlékezetes bakival a hátam mögött. Az elején még eléggé gyerekcipőben járt az egész, nemrég került oda magyar pap, a hívek és ministránsok is más-más szokásokat hoztak magukkal, becsöppentem a két palóc közé (Zoltán atya és Tamás, a másik „állandó szereplő” a magyar miséken). Eltartott egy ideig míg összeszokott a társaság- mindez néhány felejthetetlen történet árán.

4. Ezek alapján egy jó kis csapat verődött össze Isten nevében. De ha már emberek körülötted: a közzösségi életedet tekintve mi mindennek vagy még a részese?

Működik a plébánia mellett egy Hétfői hetesek fantázianévre hallgató csoport, ahova nagyon szívesen jártam, sajnos most a járvány miatt szünetel. Ez pár prágai magyar fiatal heti rendszerességű találkozója Zoltán atya vezetésével, ahol mindig egy-egy vallási vagy bioetikai témát vitattunk meg. Párszor én is „előadtam”, de ennél sokkal többről volt szó. Személy szerint sokat köszönhetek ennek a csapatnak, rengeteg közös emléket, segítettek „túlélni” egy számomra azelőtt teljesen ismeretlen nyelvi és kulturális környezetben. Mindemellett az Ady Endre Diákkörben vállaltam, és még most is vállalok kisebb-nagyobb szervezési szerepeket. Igyekeztem segíteni az ide készülő vagy itt kezdő medikusokat- remélem sikerrel, bár ezt tőlük kéne megkérdezni. 

5. Hogyan tudod összhangba hozni orvosi pályafutásodat és keresztény mivoltodat?

Igazság szerint nem volt tudatos tervem arra, mit fogok kezdeni iskola után a hitemmel, változtatni fogok-e valamin. Magától értetődőnek vettem, hogy gyakorolni fogom. Természetesen nehezebb minden héten bejutni Prágába, a hétvégi szolgálatok és a beutazás nem segít ezen, de ha tehetem, megyek a magyar szentmisére. Ami még nagyobb hangsúlyt kap (és amiben szerintem sokat kell még fejlődnöm) az az, hogy a mindennapok apróságaiban is a hitem szerint tudjak dönteni, megéljem azt a rutinban. Belgyógyászként kezdtem dolgozni, ahol egyből bioetikai mélyvízbe csöppentem, hiszen a feljebb említett „rutinba” beletartozik a halál, a haldoklás, a szenvedés. Mióta majdnem meghaltam, erre teljesen más szemmel nézek, mint előtte, más értelmet nyert számomra az elmúlás fogalma. Igyekszem az ezzel kapcsolatos döntéseknél lelkiismeretem és hitem szerint választani, nem szeretném, hogy a gyónásaimhoz papi gyűlést kelljen összehívni megfelelő penitencia adására. Viccet félretéve, az orvostudományra mint eszközre tekintek, a kereszténységre pedig mint irányadóra, mire használjam azt.

6. Ha megkérdezhetem, mi volt az az esemény, amely megváltoztatta a halálról való elképzelésedet?

A gimnázium harmadik osztálya után a nyári szünetben kicsit megdolgoztattam az őrangyalom, egy túrán lezuhantam egy szikláról 8-10 métert. Pár nap teljesen kiesett, utána (mint később megtudtam) a székesfehérvári kórház intenzív osztályán ébredtem fel. 

7. Visszatérve a mindennapokba, a kórházi elfoglaltságok mellett mivel töltöd szabadidődet? 

Próbálkozok főzni, sütni, kisebb-nagyobb sikerrel. Rendszeresen edzek a régebbi versenysportot pótolandó, de ezen a téren is van hova fejlődni. Egyetem alatt szinte teljesen elhagytam a nem-szakirodalmat, most kezdek visszaszokni erre is. Pont a járvány kitörése előtt kaptam rá a társasjátékokra, de hát ez most ugye tárgytalan. Lassan próbálok kialakítani valamilyen ritmust az életemben, amiben a munka mellett van valami értelmes feltöltődés is. 

8. Hogyan és hol képzeled el a jövődet? Prága? Felvidék? Esetleg a világ más nagyvárosa?

Passz, tényleg nem tudom. Túl sok minden változhat túl rövid idő alatt, hogy nagyon előre tervezzek ennyire pontosan. Ha idillt képzelek el, akkor mondjuk egy családi ház előtt állok a feleségemmel, gyerekeimmel meg egy kutyával, de a várostáblát nem tudom megmondani hozzá.

9. Mit tanácsolnám a mai fiataloknak eddig élettapasztalataid alapján?

Nem szeretném itt a motivációs trénert játszani meg elhitetni az emberekkel, hogy valami nagy, eddig ismeretlen igazságot tudok mondani, ennek valami csúnyán szabópéteri bölcsesség lenne a vége. Ha nagyon muszáj: Próbálj jobb életet élni! Valószínűleg tudod, mi az, amin változtatni kéne. Töltsd hasznosan a szabadidőd! Nem az iskolapadban dől el, mi és ki lesz belőled. Ha visszamehetnék az időben és beszélhetnék mondjuk a gimis énemmel, szerintem ezeket mondanám neki. Programajánlóként kiemelném a Kaptár tábort. Tavaly voltam először és hihetetlen, mennyire keveset aludtam és ennek ellenére mennyire feltöltődtem. Biztosan nem az utolsó alkalom volt.

Forrás: Remény (Ivkovič Krisztina)

2022. március 5-én emlékeztek Esterházy János halálának évfordulójára a a prágai Motol temetőben. A megemlékezésen részt vettek a „legnagyobb felvidéki” tisztelői mind Felvidékről, mind Csehországból – magyarok és más nemzetek tagjai egyaránt. A helyszínen készült fotók mellett közreadjuk Balga Zoltán atya gondolatait is, amelyek napjainkban különösen aktuálisan csengenek.

„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.”

Napi szinten szembesülünk azzal, hogy ezt milyen nehéz megvalósítanunk. Pedig nincs más út. Az ellenségeskedés háborút szít. Csak az igazság tesz szabaddá bennünket. Ennek vagyunk szemtanúi napjainkban is. A hazugság, az elferdített valóság konfliktust szül. Ennek vált áldozatává Isten szolgája Esterházy János is, aki korának Közép-európai pszeudovalóságával mert szembeszállni.

Tudta, hogy a rosszat csak az a jó tudja megsemmisíteni. A tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat, a népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint. 

Isten szolgája Esterházy Jánosnak ez volt egyetlen „bűne”, amelyből erény lett! 

„Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa.” 

Ez napjainkban is példaként álljon előttünk. 

fotók: REflex24/Morva Mátyás