Március 13-án, vasárnap az Országház felsőházi termében ünnepséget rendeztek Esterházy János mártírsorsú felvidéki politikus emlékére, melyen részt vettek az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért és plébániánk képviselői is.
Az eseményen a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket.
Az emlékülésen ünnepi beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, Esterházy János megerősít minket kereszténységünkben, magyarságunkban, közép-európai sorsközösségünkben.
A Rákóczi Szövetség idén Erdő Péter bíboros-prímásnak adományozta az Esterházy-díjat – mindazért, amit a kereszténységért tett és tesz, különös tekintettel is a magyarság és Európa lelki megújulását szolgáló budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezéséért.
A laudatiot Orosch János nagyszombati érsek mondta. A bíborost méltatva kiemelte, Erdő Péter püspöki tehetségét jelzi, hogy fiatal kora ellenére tíz évig vezette a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, és ugyancsak tíz évig állt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) élén.
Hivatalos vatikáni életrajza szerint a bíboros 25 könyv és csaknem 250 tudományos cikk szerzője. Erdő Péter sokrétű egyházi és tudományos munkásságának híre messze meghaladja Magyarország határait. Elismertségét jelzi, hogy a Lateráni Pápai Egyetemen bemutatott, 25 év válogatott tanulmányait tartalmazó kötetének megjelenését a világ legjobb jogászainak dicséretszimfóniája fogadta – fogalmazott Orosch János.
Erdő Péter az elismerést megköszönve kiemelte, Esterházy János alakja ma is elgondolkodtató. Életútja bizonyítja, hogy a keresztény értékek képviselete a közéletben minden korban lehetséges, de csak, „ha készek vagyunk” akár a vértanúságot is vállalni. A bíboros emlékeztetett arra is, hogy a II. Vatikáni Zsinat több dokumentuma szól a hívők küldetéséről.
A zsinat a hívek feladatául jelöli meg, hogy az evilági dolgok rendjét, így a politikát, a gazdaságot, a művészetek és a tudomány világát is az evangélium szerint alakítsák. A II. Vatikáni Zsinat mintha biztatná a katolikusokat, hogy törekedjenek magas közéleti tisztségek betöltésére, és e pozíciókban is az evangélium értékeinek képviseletére. Ebből látszik, hogy a zsinaton kevés kommunista országból érkező püspök vehetett részt annak idején – jegyezte meg Erdő Péter. – Hiszen akár a római birodalom, akár a kommunizmus keresztényüldözéseinek korában a hívő embereknek esélyük sem volt az államot kormányozni. A feladatuk az volt, hogy helytálljanak és tanúságot tegyenek hitükről.
Az országok ma sem egyformák, és ma is van, ahol eleve hittagadást kíván a részvétel a közéletben, míg máshol ugyan nem kívánják a hit megtagadását, de úgy működnek a szisztémák, hogy abban nem vehet részt az, aki nem akar a strukturális bűnök elkövetőjévé válni. Az adott helyen, az adott lehetőségek között kell tehát az egy és közös krisztusi küldetést teljesíteni. Ez a mi dolgunk. Esterházy János példája pedig megmutatja, hogy ez olykor csak a vértanúság vállalásával sikerülhet – fogalmazott a főpásztor.
Esterházy-díjban részesült Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke is.
Molnár Imre történész laudációjában elmondta: Martényi Árpád 1998-ban kapcsolódott be az Esterházy János Emlékbizottság munkájába, 2008-tól ő a testület elnöke. Nagyrészt neki köszönhető, hogy noha mindmáig elmaradt Esterházy János politikai rehabilitációja, társadalmi rehabilitációja a visegrádi országok egész területére kiterjedően folyik.
Martényi Árpád az elismerést megköszönve felidézte: bizottsági munkájához családi indíttatása is volt, hiszen édesapja Esterházy János munkatársa volt, és mint sokan mások, ő is a felvidéki politikusnak köszönhette szabadulását, miután bebörtönözték az eperjesi fiatalok körében végzett munkájáért. Az elnök köszönetet mondott az emlékbizottság több tagjának és azoknak az idősebb kollégáknak is, akik tanították és kiválasztották a bizottságban végzett feladatra.
Esterházy János (1901–1957) a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője volt. A második világháború után letartóztatták, a csehszlovák hatóságok átadták a Szovjetuniónak, ahol koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték és a Gulágra küldték.
A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte a fasisztákkal való együttműködésért. Később elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott; ezt egy általános amnesztia során huszonöt éves börtönbüntetésre módosították. 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; MTI
Fotó: MTI/Máthé Zoltán; Rákóczi Szövetség
Magyar Kurír