A hétköznapi beszélgetések során sokszor használjuk a kifejezést, hogy valaki radikális nézeteket vall. Elgondolkodtak már a kedves testvérek azon, mit is takar ez a szó? Jelentheti azt, hogy nézeteinek megváltoztatására nincs esély, egyszerűen képtelenek kompromisszumokat kötni. Egy másik megközelítés, hogy az illető annyira biztos a saját igazában, hogy vitathatatlannak tartja azt. A radikalizmus szó jelenthet erős személyiséget, de ugyanakkor megbújhat mögötte az emberi hiúság is. A politikai életben a kifejezést olyan emberre vagy csoportra használják, akik minden eszközt felhasználnak, akár erőszakhoz is folyamodnak annak érdekében, hogy saját ízlésük szerint alakítsák a társadalom vagy éppen a politikai vezetés képét.
Kérdem én, kedves testvérek, mi az a vallási radikalizmus? Jó vagy rossz dolog? Most lehet, hogy néhányuk fejében megfordul a kérdés: miért beszél erről a pap, ha egyszer a kánai mennyegzőről olvastunk? Mária a kérdéses történetben így szól a szolgáknak: „Bármit mond, tegyétek meg!”. Ebben a kellemetlen, kínos helyzetben Mária kéri fiát, hogy segítsen. „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Jézus szavai azt a hatást kelthetik, hogy flegma módon visszabeszél anyjának, megtagadva a segítséget. Ez nem így van. Jézus már most, nyilvános működésének kezdetén az emberek tudtára akarta hozni, hogy legnagyobb csodája a halála és feltámadása lesz. Mondhatjuk úgy is, akkor jön el az ő órája. Minden csoda, amit addig véghezvisz, azzal a mozzanattal van összefüggésben. Ezt érezhette Mária is, mikor ráparancsolt a szolgákra: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”.
Ez a parancs radikalitást sugall. Szélsőséges módon hallgatniuk kellett Jézusra, megtenni számára akár olyan dolgokat is, melyek értelmét nem látták tisztán. Hisz abban a pillanatban botorságnak tűnt megtölteni a vizeskorsókat, teljesen szokatlan dolog volt! Lehet, hogy azt hitték, Jézus viccel velük. Mégis, hallgattak Máriára és így megélték Krisztus egyik csodáját.
Valószínűleg a kedves testvérek nem gondoltak bele, hogy Mária ezen szavai- „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”- az utolsók, melyeket az evangelisták lejegyeztek. Ha továbbolvassuk az evangéliumot, már nem találunk olyan részt, amelyikben le lennének írva Mária szavai, így vehetjük ezt az ő „végakaratának” is. Ennek a felszólításnak nem csak abban a pillanatban van jelentősége, most, a XXI. században is érvényes minden ember számára, aki Krisztust követi. Az Ő követése azt jelenti, hogy végrehajtjuk akaratát. Máté leírja, hogy maga Krisztus mondta mennybemenetele előtt: „…és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Ezzel el is jutunk ahhoz a kérdéshez, mi is az a keresztény radikalizmus? Egy olyan hozzáállás az élethez, amely megkerülhetetlen azok számára, akik az evangélium szerint akarnak élni. Nem azt állítom, hogy ez könnyű, sőt, kimondottan nehéz életünk minden pillanatában Istent tartani szem előtt. Sajnos a keresztény radikalitást sokszor egybemossák a keresztény fanatizmussal. Rengetegszer megtörténik, hogy saját hittestvérei tartják vallási fanatikusnak az embert. Ha valaki sekélyesen éli meg kereszténységét, nem szokatlan, hogy a nála kicsivel vallásosabbat egyből megvetően felcímkézi mint fanatikust.
Sajnos a média is olyan tendenciát mutat, hogy szélsőségesen vallásos fanatizmusnak tartják, ha valaki Krisztus evangéliuma szerint kívánja élni életét és megtartja parancsait. A kedvesség és jóindulat álcája mögé bújva a bűnnel szembeni toleranciáról prédikálnak és ujjal mutogatnak a keresztényekre, akik nem az ő normáik szerint élik életüket. A nyugati médiában már szinte bűnnek számít kereszténynek lenni, összemosták a szó jelentését a bigottsággal és fanatizmussal, így nem csoda, hogy rengeteg keresztény testvérünk nem meri radikálisan megélni hitét.
Fontos különbséget tennünk a radikalizmus és fanatizmus közt. A radikális keresztény ember teljesen odaadja magát Krisztusnak, és másokat is erre biztat, jó szóval, példamutatással, a lélek és elme erejével. A fanatikus keresztény szintén Jézusnak akarja adni magát, viszont a többi kevésbé vallásos keresztényt vagy más felekezetű embert megveti, akár erőszakkal is fellép ellenük. Ez az agresszió nem feltétlenül jelent fizikai bántalmazást, lehet az anyagi kár okozása, pszichikai nyomás kifejtése, szidás és így tovább. Annyira felsőbbrendűnek érzik magukat keresztény mivoltukban, hogy nem hajlandóak értelmesen kommunikálni a többi kevésbé hívő emberrel vagy más vallású, így kizárják még a lehetőséget is arra, hogy esetleg Krisztus útjára vezessék őket. A keresztény radikalizmus ezzel szemben szeretetre tanít még a hitetlenekkel szemben is, még akkor is, ha azok nem tanúsítanak tiszteletet, sőt ártó szándékkal közelednek.
Kívánom a kedves testvéreknek, hogy teljes mértékben, radikálisan adják át magukat Jézus Krisztusnak és tanúsítsanak radikális szeretetet embertársaik iránt, ahogy az egy hívő keresztényhez illik.
Balga Zoltán
