Hírek

2018. június 18-án ezzel a címmel tartottak beszélgetést a belvárosi Akadémiai Plébánián.

A beszélgetés során a magyarországi helyzetről Balga Zoltán atya számolt be, hangsúlyozva, hogy az egyház és az állam viszonya Magyarországon példaértékű lehet a többi V4-es ország számára is. 

A beszélgetésen jelen volt Pavel Bělobrádek (KDU-ČSL elnöke) és Maciej Ruczaj (a Lengyel Kultúrális Intézet Igazgatója) is.

2018. június 17-én tartottuk egyházközösségünkben az elsőáldozást.

A szeptembertől tartó felkészítőt és a pénteki szentgyónást követően a vasárnapi ünnepi szentmisén Máthis Júlia első alkalommal vette magához az Oltáriszentséget. Nagy öröm volt ez a példás szülők és a család számára, de a prágai magyar katolikus közösség számára is fontos esemény, hiszen Julcsi szentáldozása első a plébánia történelmében.

Kívánunk számára még sok szép találkozást az Oltárisztségben jelenlévő élő Krisztussal!

2018. június 14-én csehországi tanulmányútja során meglátogatta templomunkat a Palóc Társaság.

A népes csoportot, miután lerótták tiszteletüket a Motol-i temetőben gróf Esterházy János emlékműve előtt, a plébánia közösségi termében fogadtuk. Rövid kisfilmen mutattuk be eddigi rövid szolgálatunk dús eseményeit, valamint a prágai magyar hívek által készített finomságokkal vendégeltük meg a palócföldi magyarokat.

A templomban a névadó szentek életéről, a templom történetéről mesélt a plébános úr, a barokk művészet tetten érhető, látható szépségeiről hallhattak tőle eszmefuttatást csakúgy, mint a hitélet és a család kapcsolatáról, a vallás szerepéről a magyarnak megmaradás céljából az idegen nyelvi környezetben. Búcsúzóul s köszönetképpen közösen énekelték a Boldogasszony anyánkat Prága szívében.

Megható látogatás volt!

http://www.paloctarsasag.real-net.sk/paloc-files/kirandulas/arany_padjan.pdf

A nyár és az iskolaév végének közeledtével június 3-án az Ady Endre Diákkör közreműködésével tanévzáró szentmisét és plébániai juniálist tartottunk.

A szép számban megjelent diákok részvételében bemutatott szentmise a tanulmányik sikeres befejezéséért lett bemutatva. Egy nagyon szép tradíció van kialakulóban, hogy az iskolaévet szentmisével kezdjük és szentmisével zárjuk.

A szentmisét követően a plébánia folymatosan szépülő belső udvarán az egész plébániaközösség számára egy megvendégelés volt előkészítve. A bográcsban gulyás gőzölgött, az asztalok megteltek különböző finomságokkal. A legkisebbektől a legkorábban születettekig mindenki élvezte ezt a pár órát. Lehetőség nyílt beszélgetésre, ismerkedésre, közösségünk építésére. Amíg a gyerekek játszottak, a felnőttek kellemes környzetben, nem annyira formálisn tudtak beszélgetni.

Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában segített az alkalom szervezésében és megvalósításában.

a magyaridok.hu tudósítása és fotója
 
A csehországi magyar anyanyelvű hitélet lehetőségének megteremtéséért és a magyar-cseh egyházi és politikai kapcsolatok fejlesztéséért végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át Áder János köztársasági elnöktől Dominik Duka bíboros, Prága érseke szerdán a Parlamentben. 

Az ünnepségen, amelyen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte: Dominik Duka bíboros az elmúlt években számtalan alkalommal bizonyította, hogy Magyarország segítőkész és elkötelezett barátja.

Kiemelkedően sokat tett a népeink közötti megértés elmélyítéséért, a csehországi magyarság hitéletének gazdagításáért, közösen vallott „hagyományos értékeink felmutatásáért és védelméért”. Ezekért az érdemekért méltán illeti meg a kitüntetés, amelynek átadásával „ma egész nemzetünk nevében fejezzük ki elismerésünket és őszinte köszönetünket” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A kormányfő egyházügyekért felelős helyettese kitért arra is, hogy a bíboros az 1956-os forradalom 60. évfordulóján személyesen kezdeményezte, hogy Prágában gyászmise keretében emlékezzenek meg Mindszenty Józsefről, és ebből az alkalomból a prágai érsekség egy igényes kiadványt is megjelentetett.

Kiemelte, hogy az 1970-ben pappá szentelt Dominik Duka gyakran felkeresi hazánkat, és templomainkban rendszeresen celebrál szentmisét. Szívén viseli a csehországi magyar katolikusok sorsát is: kérésüket meghallgatva lehetővé tette, hogy több éves kihagyást követően a cseh fővárosban újjászülethessen a magyar lelkészség.

Ennek érdekében ő kezdeményezte egy magyar lelkipásztor Prágába helyezését, valamint rendelkezésre bocsátotta a belvárosi Szent Henrik-templomot és a hozzá tartozó plébániát. Neki köszönhető az is, hogy a lelkészség 2017 decemberétől immár személyi plébániaként működhet – sorolta Semjén Zsolt.

Hozzátette: a bíboros és Magyarország bensőséges kapcsolatának másik pillére a hittérítő Szent Adalbert személye. Azé a nagy formátumú egyházi férfiúé, aki a legendák szerint Szent István királyunk megkeresztelője – vagy talán bérmálója – volt, s akit az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye máig védőszentjeként tisztel.

Nem véletlen, hogy bíborosként celebrált első szentmiséjén Dominik Duka a prágai székesegyházban éppen Szent Adalbert, a közép-európai népek e kiemelkedő közös személyiségének emléke előtt tisztelgett – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Dominik Duka köszönetet mondott a kitüntetését, azért, hogy azt a Parlament épületében vehette át, amelyet a feltámadás jelképének nevezett. Szent Adalbert személyét méltatva rámutatott: már hajdanán összekötötte nemzetünket, s jelentős mértékben meghatározta az akkori Közép-Európa vallási, politikai és szellemi arculatát.

Ebben a vonatkozásban említette meg III. Ottó német császárt, I. Mieszko lengyel fejedelmet, valamint II. János Pál pápát, szavai szerint az ő szellemi hagyatékuk, üzenetük él tovább a visegrádi országok együttműködésében is.

Kitért arra is, hogy a 15-18. században Magyarország, az akkori magyar királyság jelentős áldozatot hozott a török terjeszkedés megállítására, és sajnálatos, hogy ezeket a történelmi tényeket ma más sokan elfeledik.

Méltatta Mindszenty József bíboros alakját is, akinek magatartása, kiállása inspiráló volt. Hozzátette: nagy tiszteletet ébreszt benne a bátor magyar nép 1956-os felkelése.