Zoltán atya homíliájában megemlékezett Mindszenty József bíborosról, aki a kommunista rendszert következetesen támadta annak vallásellenes politikája miatt. Nem maradt néma, és ezáltal cinkos, így bátor helytállásáért az elnyomó diktatúra börtönbe vetette. 1956-ban, a forradalom egyik alapvető mozzanata volt Mindszenty bíboros kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása. Szabadulása után a forradalom harcosai mellé állt, híres rádióbeszédében a forradalmat szabadságharcnak nevezve visszaadta a nép tartását, önbecsülését. „Mert a magyar nép szabadságra teremtett nép, melyet azonban sokszor megkísért a szabadosság bűne” – fűzte tovább gondolatait Zoltán atya. Majd éles határt húzott szabadság és szabadosság között. Míg a szabad ember a közösség és főleg a Jóisten által felállított észszerű korlátok között él, és az Istenhez való kapcsolatát alapvetően egy szeretetteli alá-fölé rendeltség jellemzi, addig a szabados ember minden szabályt feleslegesnek tart. A korlátlan szabadság hajszolása azonban rabbá teszi, hiszen a teremtett világban megvalósíthatatlan és ostoba cél. Elfordulva Teremtőjétől az ilyen ember kiesik abból a szeretet-kapcsolatból, amely megtartaná a közösségben, és saját önbecsülésében is kárt szenved. A felemelő, közösséget kovácsoló, hosszú távon eredményt hozó szabadságharccal szemben a szabadosság-harc meglepően gyorsan rombol, elszakít a barátoktól és magányba taszít.
1956-ban a magyar nép a szabadságáért, a nemes eszméért küzdött, nem rövid távú célokért. Az emberek szabadon akartak élni, szeretni, hinni és ezért hajlandóak voltak akár harcolni is. Mindenüket odaadták, akár az életüket is, hogy megszűnjön a kommunista szovjet zsarnokság. Így lázadásuk, bár elbukott, mégis, megnyitott egy szelepet, amelyet többé már nem lehetett lezárni, és ha évtizedek múlva is, de bátorságuk meghozta gyümölcsét, és unokáik ma egy szabad országban élhetnek.
A Prágában élő magyarok is büszkén vallhatják magukat magyarnak, mert egy olyan néphez tartoznak, amelynek a szabadság az éltetője. A keresztény ember legfontosabb döntése, hogy szabad akaratból dönt Jézus követése mellett. Ezért sose szabad elfelejtkezni azokról, akik életüket adták ezért a szabadságért. „Az 1956-os forradalom öröksége adjon bátorítást, hogy ebben a mai modern világban mi is a szabadság, az emberi és keresztény értékeke védelmezői legyünk!”- zárta szentbeszédét Balga Zoltán atya.
A szentmisét Zoltán atya, Balázs Patrik csoltói plébános és Balaz István rimaszombati káplán koncelebrálta. A misét követően a rimaszombati Boldog Meszlényi Zoltán Katolikus Énekkar adott rövid koncertet egyházi kórusművekből Gyüre Etelka karnagy vezényletével.
A szentmisét követően nyílt alkalma a közösségnek megtekinteni Molnár Levente Stáció című szakrális fotókiállítását. A templomban elhelyezett tizennégy fényképen Jézus Krisztus keresztútjának egyes állomásai láthatók. A művész szándéka, hogy fotói egyházművészeti alkotásként jelenjenek meg a szakrális térben, és betöltsék a hagyományos keresztút szerepét is. Az újfajta látásmód bár elsőre meglepő, mégis, korunk vizuális kultúrájával harmonizál, így nem elriaszt, hanem átélhetőbbé tesz, segít Jézussal együtt végigjárni a stációkat. A keresztút november végéig lesz látható a templomban.
A zenei és képzőművészeti élmény segített még ünnepélyesebbé tenni a hangulatot. A vendégek és a művészek is szeretetvendégségre voltak hivatalosak a magyar katolikus plébániára, ahol ünnepi beszédet mondott Mátis Károly, az Esterházy János Társulás az Emberi Keresztény Értékekért elnöke, Szesztai Dávid, a Prágai Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivője és Herényi Béla. A rendezvény védnöke Boros Miklós nagykövet úr volt.
Külön köszönet illeti a háttérben dolgozó közösségi tagokat, akik szervezésükkel, fáradozásukkal lehetővé tették a méltó ünnepséget és a fogadást is.
Dériné Stark Zsófia
