Hírek

A balázsolás, vagy balázsáldás egyházunk egyik áldása.

Menete:

A pap a szentmise vége után két keresztalakba illesztett (vagy összecsavart) gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja:

Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Amen.

Urunk bemutatásának ünnepén – Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a szentmise keretében gyertyát szenteltünk, amit otthon imádság, Szentírás-olvasás közben, esetleg az év folyamán valamilyen veszélyes helyzetben, nagy nehézségek közepette, beteg vagy haldokló személy ágya mellett meggyújthatunk.

84175385_3064981380432867_7666910042364313600_n.jpg

A Szent Henrik Templom mellett működő Szlovák Plébánia által szervezett plébániai bálra közösségünk tagjai is meghívást kaptak.

A jó hangulatú vidám esten, melyen nem hiányzott a jó zene és a sok-sok finomság, közösségünk tagjai is részt vettek - ezzel is elmélyítve a két plébániai közötti jó kapcsolatot.

84502200_3064958777101794_8481137190582091776_n.jpg

Idén első alkalommal ünnepeltük templomunkban Isten Igéjének vasárnapját, melyet Ferenc pápa rendelete alapján az évközi idő 3. vasárnapján kell megtartani.

Isten Igéjének vasárnapja arra hív, hogy újrakezdjük az Írás olvasásának és értelmezésének kalandját. Tanuljunk felette és vele csendben lenni, és újra tanuljuk hitünk legfontosabb szavainak igazi mélységét és jelentését.