Kedves Zoltán!

Tíz hónappal ezelőtt még jól emlékszem arra a napra, amikor plébánosod felkísért hozzánk Prágába. Én is kíváncsian, de egy kis izgalommal vártam, milyen lesz ez a tíz hónap. Nem titkolom, számomra is különleges feladat volt, hiszen papi szolgálatom során te voltál az első kispap, akinek a formációját az Egyház rám bízta. Nagy megtiszteltetés volt ez, ugyanakkor komoly felelősség is. Bevallom, volt bennem némi félelem, hogy vajon méltó leszek-e erre a feladatra.

Ma azonban nagy örömmel és hálával mondhatom, hogy ez a tíz hónap kegyelmekben gazdag időszak volt. Hiszem, hogy sokat tanultunk egymástól, de legfőképpen téged formált ez az idő arra a hivatásra, amelyre az Úr meghívott.

Szeretném személyesen is megköszönni azt a tiszteletet, bizalmat és nyitottságot, amellyel az elmúlt hónapok során felém fordultál. Soha nem kellett kétszer kérni, mindig lehetett rád számítani. És engedd meg, hogy valamit én is mondjak. Ha az elmúlt tíz hónap során olykor keményebb voltam, vagy hirtelen szóltam hozzád, és ezzel akaratlanul megbántottalak, őszintén bocsánatot kérek. Hidd el, soha nem rossz szándék vezetett, hanem mindig az a felelősség, amelyet érted éreztem, és az a vágy, hogy a lehető legjobb pap váljon belőled.

Köszönöm mindazt a szolgálatot, amelyet a három közösségünkben végeztél. Köszönöm a liturgiában végzett szolgálatodat, a hajléktalanok felé tanúsított szeretetedet, a beteglátogatásokat, a kollégium vezetésében vállalt felelősséget, a hittanosokkal és fiatalokkal töltött időt, de ugyanúgy azt a sok háttérben végzett fizikai munkát is, amelyet sokan talán észre sem vettek. Soha nem válogattál a feladatok között, hanem mindenben készségesen szolgáltál. Ez a lelkület az, amelyből jó pap születik.

Személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy az Egyház jó papot kap benned. Kívánom, hogy a Jóisten őrizze meg benned ezt az alázatot, szolgálatkészséget és Krisztus iránti szeretetet. Adjon erőt a további tanulmányaidhoz, készítsen fel a diakónusszentelésre, majd a papi szolgálatra, és tegyen sok ember számára áldássá.

Bízunk benne, hogy újmisés papként még visszatérsz közénk, és egyszer itt, ebben a templomban mutatod be újmisédet. Tudd, hogy ennek a közösségnek mindig tagja maradsz, és Prágában mindig szeretettel várunk vissza.

Most búcsút veszünk tőled, de reméljük, hogy ez a búcsú csak egy időre szól. Ahogy Reményik Sándor írja:

„És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindig búcsúzunk.”

Kedves Zoltán, fogadd szeretettel ezeket a szerény ajándékokat. A prágai Kisjézus szobra, a közös emlékeket felidéző fotóalbum és a „Részletek egy kispap naplójából” című emlékiratod egy példánya mind-mind arra emlékeztessen, hogy Prágában mindig otthonra találsz.

Köszönünk mindent, amit közösségünkért tettél. Isten áldjon és kísérjen utadon!