A Prágai Magyar Katolikus Lelkészség a belvárosi Szent Henrik templomba magyar nyelvű szentmisére hívta a Prágában tanuló magyar egyetemistákat. A prágai magyar hívek lelki vezetője, Balga Zoltán elsősorban az Ady Endre Diákkör tagjait szólította meg.
Mint a Felvidék.ma-nak elmondta, az október 9-én, vasárnap megtartott szentmise egyik központi eleme a lázálom volt. “Ebből a lázálomból szeretünk felébredni, mert nyugtalanít, korántsem kedves képek villannak be az agyunkba. Nos, a diákéletben is hajlamosak vagyunk folytonosan csak álomvilágban élni. Ám ebből jó lenne kizökkenni. Törekedjetek rá, hogy a világot reálisan lássátok, minden értékével, de minden veszélyével együtt! Van olyan, amikor a diák nem álomvilágban él, hanem látja a valóságot, de ezt nem tudja és nem is akarja elfogadni. Tiltakozik mindenféle szabályozás ellen, amikor úgy érzi, hogy az nem azonos az ő elképzeléseivel. Ezt az állapotot úgy hívjuk, hogy lázadás. Ebben az a poén, hogy mindig az ellen lázadnak, ami éppen körülveszi őket – mondta, majd így folytatta: – Van-e, aki lelkesít minket? Ezért kell, hogy a tanév elején kérjük Isten lelkét, hogy Ő lelkesítsen, hogy a tanév folyamán a „láz” ne tönkretegyen, hanem egyre inkább lázba hozzon minket.” A szentmisét beszélgetés, ismerkedés követte a plébánia közösségi termében.
Bő egy évtizedes kihagyás után július elsejétől látja el a prágai magyar hívek lelki gondozását a csábi származású Balga Zoltán atya. Már korábban jelezte portálunknak, hogy szeretné felvenni a kapcsolatot a cseh fővárosban tanuló diáksággal is. Mint elmondta: „A vasárnapi szentmise volt az első komolyabb kapcsolatteremtő összejövetel a Prágában tanuló diákokkal. Jó érzés látni, hogy rendszeresen jelen vannak a vasárnapi szentmiséken, és aktívan közreműködnek: ministrálnak, felolvasnak. Bízom benne, hogy lesz folytatás, és egyre szélesebb körben elterjed majd a lehetőség híre, hogy vasárnaponként anyanyelvünkön hallgathatjuk Isten szavát és magyarul imádkozhatunk a száztornyú városban.”
Balga Zoltán atya Prága mellett fokozatosan felkeresi azon városokat, központokat, ahol jelentősebb magyar közösség él. Így látogatta meg október elején az ostravai magyar közösséget. Augusztusban többek között csatlakozott a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége által Koutyban szervezett művelődési táborhoz, a prágai plébánián pedig megszervezték a Szent István-napi ünnepséget. A nyár folyamán több Ipoly menti csoport is ellátogatott az atyához.
A tapasztalatokkal kapcsolatban kifejtette: „A csehországi magyar közösségek nagyon gazdag kulturális életet élnek. A magyarságtudat és az anyanyelv ápolása az elsődleges szempontok közé tartozik.”
(Pástor Péter)