Hírek

Papi konfrencia Londonban

Május 8. és 12. között Londonban tarotta éves konferenciáját a Nyugat-Európában élő magyar hívek lelkipásztori ellátásában szolgáló magyar papság. Olaszországból, Csehországbó, Ausztriából, Svájcból és Németországból tizenhét lelkipásztor vett részt a házigazda, Csicsó János angliai főlelkész által szervezett  konferencián.

A találkozó második naján Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök a westminsteri székesegyház Szent Péter-kápolnájában mutatott be szentmisét. Szentbeszédében a 125 éve született Mindszenty József bíboros életpéldáját állította a jelenlévő papság elé. A szentmisén jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet is, valamint a londoni közösség népes csoportja. Az ünnepi alkalom végén együtt imádkoztak a bíboros boldoggá avatásáért, akinek 1973-as londoni látogatását is felidézte a londoni közösség két tagja. A szertartást követően a konferencia résztvevői udvariassági látogatást tettek a londoni érsekségen, ahol Vincent Nichols bíboros fogadta a jelenlévőket. A találkozó során Erdő Péter bíboros előző évi, Londonba tett májusi látogatását is felidézte a westminsteri érsek, és utalt az angol-magyar kapcsolatok további ápolásának fontosságára.

A konferencia további programpontja a meghirdetett Szent László emlékévhez kapcsolódott, Németh László olaszországi magyar főlelkész Szent László életét mutatta be előadásában. Lédeczi Dénes beszámolt az Ausztráliában élő magyar közösség életéről; Cserháti Ferenc püspök a magyarság anyanyelvű hitéletének feltételeiről beszélt; végül Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára adott tájékoztatást az állam és az Egyház egyűttműködéséről, a magyar állam részéről a külföldi lelkipásztori munka támogatásának lehetőségeiről, hogy hatékonyabb lehessen az a missziós szolgálat, amelyet a magyar lelkipásztorok a keresztény Európa és a magyarság megmaradása érdekében végeznek közösségeikben.

A konferencia további napjain városnézés, udvariassági látogatások, lelkipásztori beszámolók és az európai magyar lelkészségek szorosabb együttműködési lehetőségeinek megvitatása kerültek terítékre.

A jelenlévők egyöntetű beleegyezésével a következő éves konferencia helyszíne Prága lesz, jövő év áprilisában.

 

Balga Zoltán

prágai magyar katolikus lelkész