Kedves Testvérek!

Több plébános részéről kaptam felkérést arra, hogy segítsek egységesíteni a hívek liturgia alatti testtartását. Meggyőződésem, hogy ez a legtöbb templomban nem jelent problémát, ennek ellenére eleget teszek a kérésnek és egy pár kéréssel fordulok Önökhöz. 

Először is a felállást és letérdelést ne végezzük a recitálással egyidőben. Például: akkor álljunk fel az evangéliumhoz, amikor elkezdődik az alleluja éneklése. Ha az alleluját szekvenciával énekeljük az ének befejezése után azonnal álljunk fel, még mielőtt a pap elkezdi a köszöntést: Az Úr legyen veletek. Ha ünnepélyes körmenet van az evangéliumos könyvvel és nem éneklik az alleluját, akkor állunk fel, amikor a diakónus felemeli az evangéliumot.

Az adományok előkészítése után nem állunk fel azonnal válaszolni. Ülve mondjuk: Fogadja el az Úr kezedből az áldozatot… és csak ennek befejezése után állunk fel. A pap megvárja, hogy mindenki felálljon, és csak ezután kezdi az adományok feletti imádságot. 

Az eucharisztikus ima alatt akkor a leghelyesebb letérdelni, amikor a pap az áldozati adományok fölé nyújtja a kezét és csak azután szabad felállni, miután befejeztük válaszunkat az Íme hitünk szent titka felhívásra (Halálodat hirdetjük Urunk...). Vannak azonban helyek, ahol egészen az eucharisztikus ima végéig térdelnek, egészen a Mityánk imára való felszólításig. Tiszteletben tartom a helyi szokásokat, de kérem, hogy a pap mindig várja meg az éneklés vagy recitálás végét és adjon időt a híveknek a felállásra. Kérem továbbá, hogy legyen nagyon figyelmes mindenkivel, akinek nehézséget okoz felállni vagy letérdelni.

Aki áldásért megy szentáldozáskor arra kérem, hogy tegye az ujját a szájához, ezzel jelezve, hogy nem áll készen a szentáldozásra. Aki kézbe áldozik legyen mindkét keze szabad, tiszta és ne viseljen kesztyűt. A jobbkezesek úgy tegyék egymásra a kezüket, hogy a jobb kéz a bal kéz alá kerüljön, a balkezesek pedig úgy, hogy a bal kéz a jobb alá, így lehető téve, hogy a jó kézzel biztonságosan tudja az ostyát a szájába helyezni, még mielőtt a helyére menne. Aki gyermekkel a karján, vagy mankóval járul a szentáldozáshoz az szájba történjen, ne kézbe. 

A közös recitálás, vagy közösen hangosan mondott ima nagyszerű lehetőség a közösségépítésre. Számos helyen azt látom, hogy mindenki a saját tempójában és hangnemében énekel, vagy válaszol. Sokan pedig hallgatnak, mert nem tudnak kihez csatlakozni. A közös recitálás olyan, mint az éneklés, ahol meg kell hallgatni a másikat, egyesülni kell másokkal, hogy egy közös hangot alkossanak. Tegyük ugyanezt, amikor együtt imádkozunk. Nemcsak szebb lesz ettől a liturgia, de segíti a kölcsönös szeretet közösségének kialakítását is. Ha van rá mód minél többen kapcsolódjanak be az éneklésbe, ekkor a hang egysége a szív egységét fejezi ki.

Ha olyan templomba megyünk, ahol más szokások vannak érvényben, mint amit megszoktunk, akkor alkalmazkodjunk azokhoz. Ez lesz a mi hozzájárulásunk a liturgikus közösség létrehozásához.

Köszönve együttműködésüket szívből küldöm áldásom mindjájukra,

Mons. Jan Graubner, prágai érsek, prímás

Prága, 2023. január 9.