Az Új Misszió katolikus folyóiratban prágai magyar közösségünkről írtak:
Prága. A városok királynője. Megszámlálhatatlan sok tornya közül az ember talán megismer párat - a Szent Vitus székesegyház patinás tetejű, méltóságteljes épületét, mely a várdombról tartja szemmel a¸széles környéket; vagy a régi városházáét, melynek oldalán az Orloj cikornyás mutatói vonzzák a turisták hadát. Rengeteg szebbnél szebb épület, egytől egyig történelmi események tanúi, helyszínei. Van egy, amely a bőség zavarában ki sem tűnik különösebben a többi közül, mégis itt most róla essék a legtöbb szó.
A Szent Henrik és Kunigunda plébániatemplom a cseh főváros közepén, a Vencel tér tőszomszédságában áll. Nem elhanyagolható szomszédság, az biztos - a Jeruzsálemi zsinagóga színpompás épülete, a Nemzeti bank komor tömbje és a Főpályaudvar nyüzsgése is mindössze kőhajításnyira található. A nehéz, kétszárnyas faajtón belépve gazdagon díszített templombelsőt találunk, oldalkápolnákat, olajfestményeket, faragott szobrokat. Az aktív életet élő plébánia „kéznyomait” is felfedezheti a szemfüles látogató - faliújságokat, katolikus folyóiratokat, friss virágot a vázákban. Az első kettőt átfutva valami különlegeset vehetünk észre - a cseh fővárosra nagyon nem jellemző módon magyar újságot, magyar tájékoztatókat, magyar posztereket. A magyarázat: ebben a templomban székel a Prágai Magyar Katolikus Plébánia, ide gyűlnek össze a magyar ajkú hívek a féltizes vasárnapi szentmisére, hogy anyanyelvükön gyakorolják hitüket.
Ez - a hit anyanyelven való megélése - nem egyszerű feladat Prágában. A többségében ateista, vallással szemben nyíltan elutasító közegben egyenes gerincet kíván a kereszténység megvallása, és ebben az itteni magyarok már szinte rutinszerűen vizsgáznak jelesre. Élő, aktív közösséget alkotnak, hogy ápolják a szentistváni hagyatékot. Duka bíboros úr 2017-ben alapította meg a személyi plébániát, de a pasztorációs munka már korábban, 2016-ban elindult, mikor a közösség magyar papot kapott Balga Zoltán személyében. Rendezvények és programok tömege áll a hátunk mögött a plébánia megalapítása óta eltelt öt évben (és természetesen előtte is) - gyermekhittan, ifjúsági csoport, házassági felkészítők, zarándoklatok, lelkigyakorlatok, kirándulások, agapék, mindenekelőtt pedig szentmisék. Példaértékű látni az emberek akaratát és igyekezetét, hogy megélhessék hitüket, kimondottan szívmelengető látni az egyes tagok tettrekészségét a közösség életében való részvételre, legyen szó akár a templom takarításáról, egy rendezvény előkészítéséről vagy a plébániatanácsban végzett munkáról. Joggal állíthatom, hogy a szlovák és cseh plébániákkal a Szent Henrik templomban „egy fedél alatt élő” közösségünk büszke lehet aktivitására és energikusságára.
A valláson kívül természetesen a nyelv, a kultúra is összeköti az ittenieket, így nem csupán a karácsonyi és húsvéti miséket ünnepeljük együtt, hanem augusztus 20-át, március 15-ét, az októberi emléknapokat és még sok mást is. Ez nem elhanyagolandó horderejű tény, hisz itt nem „csak” keresztényként kell megküzdeni az ateista konformitással, hanem magyarként is a cseh többségbe való beolvadás veszélyével. Éppen ezért örvendetes, hogy a feljebb említett rendezvények - gyermekhittan, ifjúsági találkozó, agapék… - találnak itt egy olyan közönséget, aki meg akarja őrizni a plébánia két alapvető értékét, a Krisztusba vetett hitet és a magyarságot.
Ezt a két értéket tükrözi Isten szolgája gróf Eszterházy János tisztelete, emlékének ápolása. A plébánia tagjaihoz több szempontból is közel áll a XX. század eme jelentős politikusa - az itteni magyarok túlnyomó többségével egyetemben felvidéki származású, és a többségi lakosság ellenében kellett tartania identitását. A múlt század ideológiáinak uralma alatt sem magyarságának, sem kereszténységének megvallása nem volt veszélytelen, mégis büszkén vallotta „A mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt”, követendő példát állítva az elkövetkezendő nemzedékek elé. Nem csoda hát, hogy a csehországi magyarság tevékenyen részt vesz e közép-európai vértanú boldoggá avatásának előmozdításában.
A következő nemzedékeket említve szó kell, hogy essen az Adalbertinum névre keresztelt intézményről, melynek léte közösségünk életrevalóságát tükrözi. A Szent Istvánt megkeresztelő cseh származású püspök után elnevezett kollégium páratlan a maga nemében, ez az első és egyetlen prágai magyar diákotthon. A nem csekély számú itt tanuló magyar egyetemista itt találhat magának új bázist, ideiglenes otthont az idegen környezetben.
A fentiekben igyekeztem bemutatni, hogy minden egyes találkozás, rendezvény, beszélgetés fontos nekünk. Szívünkön viseljük őket, hisz oly értékes alkalmat biztosítanak számunkra. Megerősítenek minket hitünkben, közösséget teremtettek és őriznek meg, egészséges nemzettudatot és kultúránk szeretetét tanítják nekünk. Igyekszünk megmutatni mindenkinek, aki ellátogat hozzánk, hall rólunk, vagy csak úgy mellettünk elsétálva a szeme sarkából ránk pillant, hogy jó Prágában kereszténynek lenni, jó Prágában magyarnak lenni. Amíg áll a plébánia, egy keresztény és egy magyar sem marad magára Prágában.
Dr. Murányi Gábor
