Hírek

Magyar oltár a prágai úrnapi körmeneten

Úrnapját ünnepeljük ezen a csütörtökön (június 3.), ebből az alkalomból Dominik Duka bíboros, prágai érsek 17 órakor ünnepi szentmisét mutat be a Szent Vítus Székesegyházban, majd ünnepi úrnapi körmenetet tartanak a várban.
 
Mivel szeptember 5-12. között Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, Duka bíboros felkérte a Prágai Magyar Katolikus Plébániát, hogy az idei úrnapi körmeneten a második oltárnárt szervezze meg, készítse elő az énekeket és az imákat.
 
Nyolc darab könyörgést fogunk imádkozni (4 magyar nyelven, 4 cseh nyelven) a kongresszusért, családokért és a közép-európai nemzetek megbekéléséért, majd közösen fogjuk énekelni az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának 1. és 3. versszakát -  H 280B - Győzelemről énekeljen, Napkelet és napnyugat... 
 
Kérjük, hogy a magyar hívek a 16.30-tól gyülekezzenek a szekesegyház bal oldalán található középső padsorok körül. Jó lenne, ha a szentmise és körmenet alatt is egyben tudna lenni a közösség.
 
Nagy megtiszteltetés közösségünk számunkra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust ilyen méltó módon tudjuk népszerűsíteni a cseh fővárosban, ezért lehetőségeink szerint igyekezzünk részt venni az ünnepségen, szólítsuk meg ismerőseinket, barátainkat is.
 
slavnost_tela_a_krve_pane_2021_katedrala.jpg