Hamvazószerda, a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt első napja, a latin szertartásban a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap, mely szertartásrendje az őskeresztény hagyományból merít.

A hamvazás szertartása eredetileg csak a nyilvános bűnösöknek szóló rítus volt. A nyilvános vezeklők bűnbánati ruhát öltöttek, hamut hintettek a fejükre, és az ősszülők paradicsomból való kiűzéséhez hasonlóan őket is „kiűzték” a templomból, akiket majd csak nagycsütörtökön fogadtak vissza a közösségbe.

Amikor a 10. században megszűnt a nyilvános vezeklésű bűnbánattartás, akkor lett általánossá valamennyi hívő számára a hamvazkodás. Az az előírás, hogy az előző év barkaágainak elégetéséből vegyék a hamvazáshoz szükséges hamut, a 12. századból való – írja Várnagy Antal, Liturgika c. kézikönyvében.

A VII. században alakult ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbe eső hat vasárnap nem böjti nap, ugyanis az Egyház vasárnap sohasem böjtölt (!).

A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. Az archaikus gondolkodásmód szerint a hamu megtartja a tűz megtisztító erejét. Az Ószövetségben a mulandóságnak, semmiségnek, gyásznak s főleg a bűnbánatnak a jelképe. Az Egyház áldását adja a hamura: a pap rövid imádságot mond azért, hogy Isten a bűnbánókat, s a bűnbánat kifejezéséül hamvazáshoz járulókat kegyelmével kísérje az egész nagyböjt ideje alatt, hogy így a Húsvétot mindnyájan megtisztult szívvel ünnepelhessék. Ezután meghinti szenteltvízzel a hamut, majd a helyi szokásoknak megfelelően e szavakkal hinti az eléje járuló hívek homlokára: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel.”(vö. Ter 3,29) vagy „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban!”(vö. Mk 1,15). A bűnbánó ezzel megvallja, hogy bűneiben elfordult Istentől, az élet forrásától, és vissza akar térni hozzá.

A böjt 1966-os reformja szerint hamvazószerdán kötelező szigorú böjtöt (böjt és hústilalom) tartani. A hatályos Egyházi Törvénykönyv 1252. kánonja alapján a hústilalom kötelezi azokat, akik tizennegyedik életévüket betöltötték, a böjt pedig az összes nagykorút kötelezi hatvanadik életévük megkezdéséig, azaz ezen a napon csak háromszor szabad étkezni és csak egyszer szabad jóllakni.

Balga Zoltán