Hírek

HIRDETÉSEK (2020. november 15.)

Akik szentmise szándékot szeretnének előjegyeztetni, kérem, hogy hívják a plébánia irodáját, írjanak e-mailt vagy  keressenek fel személyesen.

Az idei évben, a járványhelyzet okán egész novemberben TELJES BÚCSÚT lehet szerezni az elhunyt hozzátartozóink, barátaink – a tisztítótűzben szenvedők – javára. A búcsú elnyerésének feltétele, hogy vallásos lelkülettel keressünk fel a templomot vagy a temetőt, és imádkozzuk el a Miatyánkot és a Hiszekegyet az elhunytakért, valamint imádkozzunk a Szentatya szándékára is. Ebben az időszakban a hívek ehhez szabadon választhatnak alkalmas napot. További feltétele a búcsú elnyerésének, hogy a hívő a kegyelem állapotában legyen (szükség esetén előtte gyónjon), és vegyen részt szentáldozásban.

Hétfőn, kedden és szerdán 17.00-tól 18.00 óráig gyóntatás és áldoztatás lesz a templomban.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét.

Szombaton (november 21.) Prágában is bekapcsolódtunk a Krisztus Király ünnepének vigíliáján szervezett Világméretű szentségimádásba, így is készülve a 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Kezdés 17 órakor. A szentségimádást élőben közvetítjük a plébánia FB oldalán.

Várjuk azon testvérek jelentkezését, akik szívesen segítenének a templom, a templomkert, ill. a plébánia kertjének takarításában.

A kialakult járványhelyzet miatt, nem tarthatunk nyilvános szentmiséket templomunkban, így elmaradnak a vasárnapi gyűjtések is, amelyekből templomunk és plébániánk működését és a rezsiköltségeket is finanszírozzuk. Az egyházközség működését a plébánia internetes oldalán megtalálható számlaszámra való utálással is támogathatják. (IBAN CZ69 0800 0000 0052 0457 9379) Adományaikat előre is köszönjük!