Nagycsütörtök a húsvéti szent három nap első napja, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, az Oltáriszentség alapításának ünnepe. 
Az utolsó vacsora emlékére bemutatott ünnepi szentmise a körülményekhez képest a lehető legnagyobb ünnepélyességgel kezdődött. A harangok és a csengők zúgásától kísérve ismét megszólal a hamvazószerda óta elmaradt Dicsőség. A könyörgés után azonban mindezek elhallgatnak egészen húsvét vigíliájáig. A néphagyomány szerint ekkor „a harangok Rómába mennek", az allegorikus értelmezési hagyomány szerint viszont ekkor mindez azt jelenti, hogy Jézus szenvedésekor az apostolok megfutamodnak. A beálló csendet a „fülek böjtölésének" is tekinthetjük.

Az áldozás után az Oltáriszentséget Fájdalmas Szűzanya oldalkápolnába vittük és ott helyeztük el.

A szentmise végén a csendben és különösebb szertartás nélkül végbemenő oltárfosztás Jézus ruháitól való megfosztását szimbolizálja. A szentmisét követő virrasztás Jézus kívánságára utal. 

Ezzel kezdetét veszi a passió, Urunk szenvedésének emlékezete.