Hírek

A Missziós Kereszt Prágában

A Prágai Magyar Katolikus Plébánia közössége buzgón készül a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Minden hónapban 24 órás szentségimádást szervezünk, a kongresszusra is elutazunk. Készületünk fontos eseménye lesz 2020 március 6-8 között a Missziós Kereszt fogadása plébániánkon, a Szent Henrik és Kunigunda Templomban. Igazi nemzetközi megjelenése ez a Missziós Keresztnek, maga Dominik Duka bíboros kezdeményezte az ideutaztatását. Az ünnepi esemény közösségépítő hatása felbecsülhetetlen. Nagyon komoly megerősítés a diaszpórában élő magyaroknak, egyben pozitív üzenet a befogadó Cseh Katolikus Egyháznak is. 
Kérem, amennyiben ideje engedi, vegyen részt plébániai közösségünk – túlzás nélkül állíthatom – legkiemelkedőbb és legfontosabb 2020-as ünnepén. Különösen a szombati magyar nyelvű programokon, illetve a vasárnapi közös szentmisén, majd az azt követő szeretetvendégségen számítok megtisztelő jelenlétére. 
Jöjjön, ünneplejünk együtt!

Missziós_keresztHU.jpg