Hírek

24 órás szentségimádás Prágá szívében

A 2020-ban Budapest kerül a katolikus világ figyelmének középpontjába. Ugyanis a magyar fővárosban kerül megrendezésre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A világ minden tájáról összegyűlő neves teológusok és bíborosok által fémjelzett találkozóra négyévente gyűlik össze a hívek közössége. A program középpontjában természetesen az Oltáriszentség áll, fontos lelkipásztori és teológiai kérdéseket vitatnak majd meg. Minden összejövetelhez tartozik egy mottó is, mely összefoglalja a találkozó lényegét. A 2020-as kongresszushoz a 87. zsoltár szavait választották irányadóul: „Minden forrásom belőled fakad”, mely verssor felhívja a figyelmet az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus fontosságára és a benne rejlő lelki energiaforrásra.

Ez nem az első alkalom, hogy a neves eseménynek Budapest ad otthont, ugyanis 1938-ban már rendeztek itt egy kongresszust. Az akkori - világi és egyházi - vezetőség magasra tette a lécet, amelyet a 2020-as igyekszik majd megugrani, ugyanis az akkori, történelemformáló eseményektől tarkított összejövetelen a város kivirágzott, nagyszabású felújításokat vittek végbe. Nem hiába, ugyanis (Erdő Péter bíboros úr szavaival élve) ez egy hatalmas lehetőség egy város számára, hogy megmutassa magát a világnak. Éppen ezért a szervezés már 2016-ban, a fülöp-szigeteki kongresszus után megkezdődött, nem csak tárgyi, hanem lelki szinten is.

A lelki támogatáshoz csatlakozott Dominik Duka bíboros úr is, ugyanis a prágai Szent Henrik és Kunigunda templomban minden hónap első csütörtökjén 24 órás szentségimádás veszi kezdetét, mely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikeréért van felajánlva. Ebből is látszik, hogy a találkozó sikere nem csak magyar érdek, hanem minden keresztényé, hisz a szentségimádáson magyarokon kívül többek közt szlovákok és csehek is fohászkodnak a méltó lebonyolításért és a gyümölcsöző eszmecserékért. 

Erre kérjük a kedves híveket is, hogy akár a Szent Henrik és Kunigunda templomban, akár szobájuk magányában, mondjanak el egy imát a kongresszusért, mely meghatározza az Egyház irányvonalát. A keresztény ember leghatalmasabb eszköze ugyanis az ima, mellyel Isten közbenjárását kérjük az elé terjesztett ügy sikeréért. Csatlakozzunk mi is ehhez a nemzeteken és kontinenseken átívelő kezdeményezéshez.