A felvidéki magyarság vértanú sorsú vezérpolitikusának, Esterházy János grófnak újratemetésén, szeptember 16-án Alsóbodokon mélységes tiszteletadással és nagy meghatódottsággal részt vettek a prágai magyarok is.
A zarándokutat két személygépkocsi és egy minibusz indításával az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért csehországi magyar polgári egyesület szervezte meg, karöltve a Prágai Magyar Katolikus Lelkészséggel és a Coexistentia Politikai Mozgalom Esterházy János Emlékbizottságával.
Nagy megtiszteltetésben volt részünk azáltal, hogy az Esterházy János lelki üdvéért bemutatott ünnepi szentmisén, amit Marek Jędraszewski krakkói érsek mutatott be magyarországi és szlovákiai főpapok koncelebrálásával, Balga Zoltán atyánk, a prágai magyar katolikusok hitközösségének lelkipásztora is segédkezett.
A kegyelethelyen a társulás koszorúját annak elnöke, dr. Kocsis László Attila és a külkapcsolatok bizottságának elnöke, Kónya Jolán, a lelkészség koszorúját dr. Tóth Endre egyetemi tanár, Esterházy-kutató, a Coexistentia, illetve annak Lengyel Nemzeti Tagozata koszorúját dr. Szabó Ede, az emlékbizottság alelnöke helyezték el.
A prágai magyarok, éppúgy, mint az egész csehországi magyarság, Esterházy Jánost saját vértanújuknak tekintik. Eddigi nyughelyére, a prágai Motoli-temetőbe, hasonlóan, mint a morvaországi mírovi szimbolikus sírjához, továbbra is el fognak járni, hogy leróják kegyeletüket emléke előtt. Alsóbodok mellett Prágának is megmaradt az Esterházy emlékhelye, ugyanis az ottani tömegsírból kivett földi maradványokat nem lehet pontosan beazonosítani.
Az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért a továbbiakban is nemcsak vértanúnk emlékét fogja őrizni, de tettekkel fog hozzájárulni rehabilitálásának elősegítéséhez. Ez irányú tevékenységének fokozásához, melyet a társulás rehabilitációs bizottságának emberi jogi és történelmi-kutató albizottságai révén végez, indítékot Esterházy János alsóbodoki újratemetése adott.
Társulásunk legközelebbi rendezvénye novemberben lesz Prágában, amikor a Károly Egyetemen kerekasztal-beszélgetést tartunk Esterházy Jánosról, a csehországi Totalitárius Rezsimeket Tanulmányozó Intézet igazgatójának moderálásával. Tavasszal, hasonlóan az idén március 5-én megrendezett jubileumi Esterházy-megemlékezéshez, melyen részt vett többek között Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke, cseh kollégája, Karel Schwarzenberg, a Cseh Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, Esterházy János unokája, Roberto Malfatti és további kiváló hazai és külföldi személyiségek, jövőre egy nemzetközi tudományos értekezést szervez, melynek küldetése Esterházy János személyének megtisztítása, rehabilitálásának elősegítése lesz.
Mindezekkel társulásunk és a csehországi magyar Esterházy-tisztelők bekapcsolódnak abba a nagy nemzetközi összefogásba, ami vértanúnk rehabilitálásáért és boldoggá avatásáért jött létre, s ami most Alsóbodokon kovácsolódott össze. A Jóisten adja rá áldását!
Kocsis László (felvidek.ma)