Hírek

Megemlékezés gróf Esterházy Jánosról

A prágai székhelyű Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért, az Együttélés Politikai Mozgalom Esterházy János Emlékbizottsága, valamint a Prágai Magyar Katolikus Plébánia közösen szervezett március 4-án és 5-én kegyeletadási megemlékezést a 66 évvel ezelőtt vértanúhalált halt Esterházy Jánosról.

Az eseményt Szakács Panni, az Esterházy János Társulás újonnan megválasztott elnöke nyitotta meg, elszavalva Wass Albert A láthatatlan lobogó című költeményét

IMG_8306.JPG

Ezután a szervezők nevében köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a fővendégeket. Elsőként Csitári-Rákóczy Gábor Andor, Magyarország prágai nagykövetségének első beosztottja tartotta meg ünnepi beszédét, melyben Esterházy János életének aktualitásáról, üzenetéről mondott lelkesítő beszédet. Utána Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke és az Esterházy Akadémia igazgatója mondott ünnepi beszédet, a nemrég elhunyt Duray Miklós emlékét is megidézve, párhuzamot vonva.

Következőként Éles György, a Prágai Magyar Református Missziói Gyülekezet lelkésze mondott rövid, de tartalmas beszédet. Végül Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke méltatta Isten szolgáját, Esterházy Jánost.

IMG_8307.JPG

A felszólalók, valamint a Prágai Magyar Katolikus Plébánia, a CSMMSZ Prágai Helyi Szervezete és az Ady Endre Diákkör képviselői megkoszorúzták Esterházy János síremlékét és főhajtással tisztelegtek előtte. Ezután a további jelenlévő Esterházy-tisztelők is lerótták kegyeletüket. A megemlékezés végén a motoli temetőben egybegyűltek közösen énekelték el a Himnuszt. Ezután a Prágai Magyar Katolikus Plébánia közösségi termében imával és megvendégeléssel folytatódott az esemény.

20230305_094606.jpg

Vasárnap, az Esterházy János boldoggá avatásáért felajánlott szentmisén Balga Zoltán plébános, a prédikációjában is kitért a példaértékű, mártírhalált halt hős 21. századi keresztényeknek szóló üzenetére.

IMG_8313.JPG

A belvárosi Szent Henrik- és Szent Kunigunda-templom tömött padsoraiban jelen volt több csehországi és prágai magyar szervezet vezetője. A szertartást követően a parókián közös imával fejeződött be az idei Esterházy-megemlékezés, mely után megvendégelésre került sor a Rákóczi Alapítvány támogatásával.

Fajd János és Szabó János felvételei. 

Forrás: Felvidék.ma