Hírek

Megkérem a felolvasókat, hogy a faliújságon elhelyezett táblázaton legyen szíves feliratkozni az októberi szentmisékre.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét. 

Kérem a kedves testvéreket, hogy a faliújságon elhelyezett táblázatba iratkozzanak fel, hogy melyik hétre tudják otthonukba fogadni a Szent József vándorképet.

Októbertől ismét vasárnaponként gyermekhittant fogunk tartanai a plébánia közösségi termében 9.30-től (csengő: “farní sál”). Várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Csütörtökönként 17 órakor magyar nyelvű szentmisét tartunk a templomban. Ezzel elkezdjük a csütörtöki szentmisék sorozatát.

Október a rózsafüzér hónapja. Minden csütörtökön 16.30-kor rózsafüzért imádkozunk a templomban.

Mély fájdalommal búcsúzunk plébániaközösségünk aktív tagjától, Szűcs Bertalan mérnöktől, akit 2021. szeptember 11-én, életének 82. évében magához szólított az Úr. Lelke üdvéért 2021. október 2-án, 11 órakor mutatjuk be a temetési gyászmisét a Szent Henrik-templomban.

Jövő vasárnap, október 3-án ünnepi tanévnytó szentmisét tartunk. Szeretettel várjuk az iskolásokat, középiskolásokat és az egyetemistákat. Felkérem a diákokat a felolvasásra és ministrálásra. 

Október 24-én tartjuk közösségünkben a bérmálást. Cserháti Ferenc püspökatya, a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatával megbízott püspök látogat el hozzánk. Fontos esemény ez nem csak a bérmálkozók, hanem közösségünk életében is. Október 23-án Brünnben lesz magyar nyelvű szentmise, melyet szintén püspökatya fog bemutatni.

Mai perselyadományaikat a Prágai Egyházmegye által meghirdetett szent Vencel gyűjtésre szánjuk. Adományaikat előre is köszönjük!

Mély fájdalommal búcsúzunk plébániaközösségünk aktív tagjától, Szűcs Bertalan mérnöktől, akit 2021. szeptember 11-én, életének 82. évében magához szólított az Úr.

Lelke üdvéért 2021. október 2-án, 11 órakor mutatjuk be a temetési gyászmisét a Szent Henrik-templomban.

Adj Uram örök nyugodlamat neki!

 

 0001.jpg

Isten Szolgája Esterházy János születésének 120. évfordulója és végső nyugalomra helyezésének 4. évfordulója alkalmából zarándoknapot tartottak az Alsóbodokon, mely a szentéletű politikus születésének jubileuma alkalmából meghirdetett Esterházy-emlékév központi rendezvénye volt. Az ünnepi szentmisét Orosch János nagyszombati érsek mutatta be.

Az Esterházy János végső nyughelyénél tartott program vigíliai eseményekkel kezdődött szeptember 17-én, pénteken. Az este folyamán bemutatták a Triptichon című háromrészes Esterházy-filmet.

Szombaton a zarándokok fogadása közben ifj. Csámpai Ottó, az Esterházy János Zarándokközpont vezetője értékelte az intézmény elmúlt évének történéseit; az értékeléshez csatlakozott Molnár Imre történész, Esterházy János életrajzkutatója is.

Ezt követően a tanúságtételekre került sor. 
A tanúságtételekről bővebben ITT olvashatnak.

Délben a résztvevők elénekelték az Úrangyala imádságot Földessy László vezetésével, az Esterházy-harangok zúgásának kíséretében.

Ezután Csókay András sebészprofesszor Jézussal a sátán ellen – Orvosmissziós tapasztalataimcímű előadása követte. A professzor Esterházy János példaértékű életére és küldetésére is rámutatott. Esterházy Jánosban az Úr az egyik legmegrendítőbb titkot ragyogtatta fel, az ellenség szeretetét – fogalmazta meg Csókay András. „Ahova Jézus belép, oda belép a sátán is. A bangladesi missziónál engem is sokszor elfogott a harag, a gyűlölet, amiért méltánytalan dolgok történnek. Nemrégiben nyaggattam egy atyát, hogy mondjon valami használhatót az ellenség szeretetéről, mert Jézus is ezt használta a kereszten” – mondta előadásában Csókay András, aki azt a tanácsot kapta az atyától, hogy akarni kell. A sebészprofesszor azt az üzenetet közvetítette a zarándoknap résztvevői felé, hogy imádkozzanak, forduljanak oda tudatosan a hétköznapi dolgok felé. „Minden bűnünk egy elfordulásból, a célirány eltévesztésből ered. Sokszor ez egy nehéz út.”

Csókay András előadása után a zarándokok bejárták a felújított és kibővített Esterházy-keresztutat, a Hűség keresztútját. Az Esterházy-harangláb árnyékában a híveknek lehetőségük volt szentgyónásra is.

Az alsóbodoki asszonykórus fellépése után az Esterházy János-emlékérem ünnepélyes átadására került sor. Az emlékérmeket Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere és ifj. Csámpai Ottó, a zarándokközpont igazgatója adták át. Emlékérmet kapott Dávid Zsuzsanna, Dariusz Zuk Olszewszki, posztumusz emlékdíjat kapott Karaffa János atya és František Lízna atya.

A kitüntettek méltatása ITT olvasható.

Az emlékérmek átadását követően a Szent Kereszt-felmagasztalása kápolna dombján került sor a zarándoknap ünnepi szentmiséjére, melyet Orosch János nagyszombati érsek celebrált Esterházy János boldoggá avatásáért, magyar és szlovák vértanútársaiért, a közép-európai népek megbékéléséért, a közelmúltban elhunyt Karaffa János, az Esterházy János Zarándokközpont hűséges támogatójának lelki üdvéért.

Az érsek szentbeszédében úgy fogalmazott: „Esterházy János, mint politikus, mint mélyen hívő keresztény, majd később, mint politikai fogoly, rab, fegyenc a hitét mindig hangosan, bátran vallotta meg.” Azt is kiemelte, „magyar politikus volt, a szlovák parlament egyetlen magyar képviselője, aki 1942. május 15-én az ellen az alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. Ugyanakkor tudta, hitte és bártan vallotta: a kommunisták úgyszintén erkölcstelen, hitetlen, világromboló gazemberek.”

Esterházy János 1945-ben nyugatra menekülhetett volna, de nem ment. Az önzetlen önfeláldozás példáját adta az egész magyarság és minden jóakaratú ember számára. Egyetlen úgynevezett bűne az volt, hogy a tömeggyilkos nemzetiszocialistákat éppúgy megvetette, mint a népirtó kommunistákat.

Orosch János emlékeztette a jelenlévőket, hogy Esterházy János földi maradványait 2017. szeptember 16-án, itt, az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában helyezték örök nyugalomra.

– A mírovi politikai foglyok börtönéből jövő utolsó üzenetének tartalma ez volt: átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét fölajánlotta a magyarság felszabadulásáért. Börtöntársai azt mondták róla, hogy fogva tartása idején is rendszeresen, naponta imádkozott és ezt sose rejtette el. Hála a Jóistennek, nagyon jól ismertem olyan szerzeteseket és papokat, akik vele együtt, Mírovban szenvedtek. Ilyen volt például Stephan Kristin lazarista atya, aztán Hutira, a lazaristák későbbi rendfőnöke és persze Lénárd Károly atya, de voltak többen is” – mondta az érsek.

– Amikor mi 18-19 évesek, kispapok voltunk, csodálattal hallgattuk őket, mikor elmondták nekünk az egész történetet, hogy képes volt térdelve a rózsafüzért két-három órán át imádkozni. Sőt! Még azokat a papokat, szerzeteseket is, akik már valóban olyan állapotba kerültek, hogy majdnem elveszették a józan gondolkodásukat: számukra is példát adott, segítséget nyújtva nekik ezekben a nehéz pillanatokban.

Ő, mint laikus, a papokat is támogatta a hitükben, a hitéletben és imában – folytatta Orosch János –, ezek pedig nem csupán üres szavak, vannak olyan élő személyek, akik képesek elmondani a történteket.

Magam is örülök annak, hogy mint lazarista, hogy valamiképpen én is közéjük tartozom. Örülök, hogy a vincés atyák szlovák létükre ennyire tisztelték őt, ezt a magyar politikust, ezt a magyar szentet: Esterházy Jánost – zárta beszédét a pozsony-nagyszombati főegyházmegye érseke.

A zarándoknap a magyar Nemzeti Színház társulata előadásával ért véget.

Forrás: Ma7.skFelvidék.ma 

Fotó: Horváth Szomolai Andrea/ma7; Simon Attila

Magyar Kurír

Gyönyörű nyári napsütésben ünnepelte Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárószentmiséjét a Hősök terén, történelmi ökumenikus összefüggésben. Örvendetes és páratlan módon vett részt a szentmisén I. Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Hilárion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi felelőse. A Szentatya homíliájában a Jézust követő tanítványi kapcsolat megújításáról beszélt. 
                

Több száz koncelebráló pap, másfélszázezer hívő szerte a Hősök terén és az Andrássy úton vette körül a Szent Koronát tartó Gábor angyal hatalmas oszlopának tövénél emelt pápai oltárt a vasárnap délelőtt fél 12-kor bemutatott szentmisén. A nagy esemény főszereplője maga a Szentmise, a megváltó Krisztus eucharisztikus Áldozata, a megtört Kenyér-Test és az „értünk ontott drága Vér”. Mindezt a „nagy Szentséget” most Róma püspöke celebrálta, az egész héten át tartó eseménysorozat csúcspontjaként. Olasz nyelvű és magyarul is felolvasott szentbeszédében Ferenc pápa az apostolok hitvallásáról szóló vasárnapi evangéliumot magyarázta.

A csodálattól a követésig kell eljutni

A tanítványok, noha ismerték már Jézust – főként a vele együtt-járás révén – mégis csak a csodálatáig jutottak. Bár kísérték Jézust, valójában még nem követték őt. Ezért kérdi tőlük a Mester: „Ki vagyok én valójában a te számodra?”. A kérdésre nekünk is válaszolni kell, nem csupán a katekizmus pontos válasza alapján, hanem személyes, életünkkel adott válasszal. Mert

ebből a válaszból születik meg a tanítványi kapcsolat megújítása, méghozzá három lépésben, amit mi is megtehetünk, melyek Jézus hirdetése, döntés Jézussal és végül Jézus követése.

Jézus a kereszttel pontosítja Péter vallomását

Jézus kérdésére Péter a többi apostol nevében is pontos választ ad: „Te vagy a Messiás”. Ám a válasza félreérthető, ezért Jézus megtiltja annak közreadását. Mindig fenyeget a veszély, hogy az emberek és nem Isten elképzelése szerinti Messiást hirdetünk. Ezért ettől a pillanattól kezdve Jézus elkezdi felfedni húsvéti identitását, azt, amelyet az Eucharisztiában fedezhetünk fel. Elmagyarázza, hogy küldetésének csúcspontja valóban a feltámadás dicsősége lesz, ehhez azonban át kell mennie a megalázó kereszthalálon. Jézus helyreigazítása megdöbbent minket, mert mi is egy hatalommal rendelkező Messiást szeretnénk, nem pedig egy keresztrefeszített szolgát. Az Eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten. Ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet.

A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk: döntenünk kell!

Beszéde második pontjában Ferenc pápa a Jézus mellett hozott döntésről szólt. Péter a fájdalom távlata láttán fellázad, megbotránkozik Mestere szavain és igyekszik lebeszélni róla. A kereszt sohasem divatos, így napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz. A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk, amint „az Isten szerinti gondolkodás” összeütközik az „emberi gondolkodással”. Az egyik oldalon ott van Isten logikája, amely az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az „emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi. Itt az számít, ki mennyire fontos és erős, mi vonzza több ember figyelmét és hogy tud előnyt szerezni a többi emberrel szemben.

Jézus szeretne a maga oldalára állítani bennünket  

Pétert elvakítja ez a szemlélet, félrevonja Jézust és szemrehányást tesz neki (vö. 32. vers). Velünk is megeshet, hogy „félretesszük” az Urat, a szívünknek egyik sarkába, de közben vallásosnak és jónak tartjuk magunkat, tovább járjuk a magunk szabta utat és nem engedünk Jézus logikájának. Ő azonban velünk van ebben a belső küzdelemben, mert azt szeretné, ha az apostolokkal együtt az ő oldalára állnánk. Van Isten oldala és az emberek oldala. Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! Jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az Eucharisztia előtt, ha szemléljük, milyen törékeny az Isten. Szánjunk időt a szentségimádásra. Engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér, kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova ő akar.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy járjunk a nyomában  

Ezzel elértünk a harmadik lépéshez, folytatta a pápa, melyben Jézus azt kéri tőlünk, hogy járjunk a nyomában. „Távozz előlem sátán!” – így téríti észhez Jézus Pétert egy erőteljes, szigorú paranccsal. Ám amikor az Úr megparancsol valamit, valójában ott van ő maga és kegyelmével segít megtenni, amit kér. És Péter elfogadja a kegyelmet és „tesz egy lépést hátra”. A keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem éppen azzal veszi kezdetét, hogy hátralépünk egyet, s ez megszabadít attól, hogy a középpontban legyünk, ki tudunk lépni középről. Ekkor ismeri fel Péter, hogy a középpont nem az ő Jézusa, hanem az igazi Jézus. Bár elbotlik még később is, de megbocsátásról megbocsátásra egyre jobban felismeri az Isten arcát. És így eljut a Krisztus iránti terméketlen csodálattól addig, hogy valóban követi Krisztust.

Szent Istvánt és Szent Erzsébet példái nyomán

A valódi Jézus követés azt jelenti, hogy az élet útját azzal a jézusi bizalommal járjuk, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak (vö. Mk 10,45). Az Eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért. Kedves testvérek, engedjük, hogy a találkozás Jézussal az Eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent Istvánt és Szent Erzsébetet is. Nyíljunk meg a megfeszített és feltámadt Isten botrányos újdonságára, aki megtört kenyérként életét adja a világért. Akkor örömben fogunk élni és örömet viszünk mindenhová. Ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Ha Jézus nyomában járunk, ez arra hív bennünket, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát – zárta homíliáját Ferenc pápa.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán