Hírek

Örömmel értesítjük Önöket, hogy  életbe lépett a Cseh Köztársaság új járványellenes rendszere (PES), amely szerint (november 23.) a  4. szintű szükségállapotba lépünk - így már 20 személy vehet részt a szentmiséken. A rendelet értelmében visszatérhetünk a szentmisék eredeti rendjéhez. A plébánia honlapján és FB oldalán elhelyezett táblázatban lehet jelentkezni a szentmisékre.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét. 

Akik szentmise szándékot szeretnének előjegyeztetni, kérem, hogy hívják a plébánia irodáját, írjanak e-mailt vagy  keressenek fel személyesen.

Esterházy János születésének 120. évfordulójára megjelent falinaptár kapható a plébánián. (Ára 150 KČ). Az életét bemutató kiadványon keresztül is készüljünk a 2021-es Esterházy-emlékévre.

A mai vasárnappal, advent 1. vasárnapjával megkezdjük az adventi időt.

Az adventi időben hétfőként 6 órai kezdettel Rorate szentmiséket fogunk tartani.

Mint minden évben, idén is december 6-án ellátogat templomunkba Szent Miklós püspök, hogy megajándékozza a gyerekeket. A jövő vasárnapi szentmisére szeretettel vérjuk a gyermekes családokat.

A közelgő ünnepekre készülődve plébániánk a templom Betleheméről készült képeslapokat készített, hogy szeretteiknek ily módon tudjanak áldott ünnepeket kívánni. A képeslap ára 10 CZK. 

Hosszas tanácskozás és az egyes árajánlatok beszerzése után megkezdtük a templom világításának cseréjét, korszerűsítését. A régi, gazdaságtalan és nem hatékony világítótesteket gazdaságosabbakra és hatékonyabbakra cseréljük. A teljes projekt ára 540 000 CZK. Adományaikat készpénzben vagy utalással lehet eljuttatni a plébánia  számlájára: 3269085389/0800 (IBAN CZ69 0800 0000 0052 0457 9379). Adományaikat előre is köszönjük!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy  életbe lépett a Cseh Köztársaság új járványellenes rendszere (PES), amely szerint hétfőtől (november 23.) a  4. szintű szükségállapotba lépünk - így már 20 személy vehet részt a szentmiséken. A rendelet értelmében visszatérhetünk a szentmisék eredeti rendjéhez. A plébánia honlapján és FB oldalán elhelyezett táblázatban lehet jelentkezni a szentmisékre.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét. 

Akik szentmise szándékot szeretnének előjegyeztetni, kérem, hogy hívják a plébánia irodáját, írjanak e-mailt vagy  keressenek fel személyesen.

Plébániánk 3000 KČ adománnyal támogatta a nemrég leégett Szent Mihály-templom újraépítését.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik tegnap este a NEK-re való készület keretében közösen imádkoztak velünk a szentségimádáson, akár személyesen, akkor az élő közvetítésen keresztül otthonaikban.

Köszönetet mondok azoknak is, akik tegnap eljöttek a takarításra. Sikerült szépen kitakarítanunk a kórust és a mellette lévő helységeket.

Jövő vasárnap, advent 1. vasárnapjával megkezdjük az adventi időt.

Az adventi koszorúkat a jövő vasárnapi szentmise keretében fogjuk megáldani. A koszorúkat a szentmise előtt helyezzék majd el az oltár előtt.

Az adventi időben hétfőként 6 órai kezdettel Rorate szentmiséket fogunk tartani.

A kialakult járványhelyzet miatt, nem tarthatunk nyilvános szentmiséket templomunkban, így elmaradnak a vasárnapi gyűjtések is, amelyekből templomunk és plébániánk működését és a rezsiköltségeket is finanszírozzuk. Az egyházközség működését a plébánia internetes oldalán megtalálható számlaszámra való utálással is támogathatják. (IBAN CZ69 0800 0000 0052 0457 9379) Adományaikat előre is köszönjük!

Október a rózsafüzér hónapja. Kedden 17.30 órai kezdettel rózsafüzért imádkozunk a templomban. Majd 18.00 órától szentmise.

Szentmise szándékot lehet előjegyeztetni a novemberi hónapra, kérem, hogy ez ügyben hívják a plébánia irodáját vagy  keressenek fel személyesen.

Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya Főünnepén imakilencedet kezdtünk Isten szolgája Esterházy János bolodoggá avatásáért. Köszönöm a közreműködőknek a segítséget. A napi elmélkedések megtalálhatóak a plébánia Facebook oldalén és honlapján.

A kormányrendelet éretelmében október 14-től a szentmiséken - a járványellenes intézkedések szigorú betartása mellett - a résztvevők száma 6 emberre korlátozódik. A jövő heti szentmisékre a plébánia internetes felüleltein megosztott táblázatban lehet jelentkezni.

További intézkedésig a plébániai gyermekhittan és a hétfő esti ifjúsági estek szünetelnek.

Hétfőn, kedden és szerdán 16.30-tól 18.00 óráig gyóntatás és áldoztatás lesz a templomban.

Vasárnaponként 9.30 órai kezdettel a plébánia FB oldalán élőben közvetítjük a szentmisét.

 2020. október 25-én (vasárnap) hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára, egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. 

Kérjük a felolvasókat, hogy a faliújságon elhelyezett táblázaton legyenek szívesek felíratkozni.

Vasárnaponként gyermekhittant tartunk plébánia közösségi termében 9.30-től (csengő: “farní sál”)

Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Ma van a hónap első vasárnapján, a Rózsafüzér Társulat tagjai titokcserét tartanak.

Október a rózsafüzér hónapja. Minden kedden 17.00 órai kezdettel rózsafüzért imádkozunk a templomban.

Október 6-án, (kedden) az Aradi Vértanúk emléknapján 17.30-kor szentmisét tartunk a templomban.

Október 8-án, (csütörtökön) Magyarok Nagyasszonya Főünnepén 17.30-kor szentmisét tartunk a templomban. Egyúttal ezen a napon imakilencedet is kezdünk Isten szolgája Esterházy János bolodoggá avatásáért.

A múlt heti perselyadományok összege 2845 KČ, melyet a Prágai Főegyházmegye a katolikus iskolák fenntartására fogja fordítani. Adományaikat a Jóisten fizesse meg!

Mivel komoly igény mutatkozott rá, sikerült beszerezni nagyobb mennyiségben, különböző méretben és kiadásban magyar nyelvű Szentírást és imakönyveket. Akinek nincs még otthon, vagy ajándékba szeretne venni rokonának, ismerősének, érdeklődjön személyesen a magyar szentmise után, vagy a plébániai elérhetőségeken.