Hírek

Húsvét az online térben – interjú Balga Zoltán atyával

2010-ben szentelték pappá az ipolysági Nagyboldogasszony Plébániatemplomban, 2010-től 2012-ig kápláni feladatokat látott el városunkban, majd 2012 és 2016 közt Ipolyvisken volt plébános. Elmondása alapján, szép és gyümölcsöző időszakként gondol vissza az ipolymenti évekre. 


2016-ban megbízták a Prágában élő magyarok lelkipásztori ellátásának megszervezésével és azóta is ezen küldetés teljesítésével telnek mindennapjai. A járványhelyzet elharapódzása után elsők közt kezdte élőben közvetíteni szentmiséit a facebookon. A felvételek több ezer hívőhöz jutottak el, beleértve sokakat a környékünkről. Többek közt az online misézés fortélyairól és a jelen helyzet tanulságairól beszélgetem Balga atyával… 


Mielőtt rátérünk az online szentmisék bemutatásának egyre népszerűbb témájára, mesélj egy kicsit arról, milyen változásokat okozott a járvány a papi életedben!

Lévén, hogy itt, Prágában három közösséget is vezetek (cseh, szlovák és magyar plébániák), nagyon nyüzsgő hétköznapokhoz voltam hozzászokva: lelki vezetés, gyónás, családlátogatások, házassági és bérmálkozói felkészítő stb. A március közepén hatályba lépett kormányrendeletek ezeket szinte egyik napról a másikra beszüntették. Tehát nem csupán a nyilvános szentmise tilos, hanem minden egyéb összejövetel is. Valójában az igazi csapást ezen utóbbi találkozások átszervezése és pótlása jelentette. Például: egy 25 párból álló csoportnak kellett online megszervezni a házassági felkészítő kurzust, hétről hétre küldeni a tananyagot, oktató videókat. Aztán: májusra volt betervezve a bérmálkozás, a bérma-hittant ugyanúgy az internet segítségével kellett életben tartani. 

Ugyan azt gondoljuk magunkról, komoly technikai felszereltséggel és háttértudással rendelkezünk, élesben mégis nagyon nehézkesen mennek a dolgok: visszhangzik, nem szól vagy megszakad stb. Szóval mindent összevetve dupla teher, de ettől függetlenül a misézés mellett meg kellett oldani az egyéb lelkipásztori kihívásokat is. 

A papi közösségünk is csak online gyűlésezik. Tulajdonképpen csak vásárolni járok ki. A templom az utca túloldalán van, úgy képzeld el, hogy közelebb, mint Ipolyságon. Papi teendőimet továbbra is ellátom: zsolozsma, napi mise, illetve az online teendők, melyekről már beszéltünk. 

Hogy alakult ki az online misézés gyakorlata?

Igazából a szociális hálón láttam, más plébániák is próbálkoznak ezzel az ötlettel. Én az elején még nagyon szkeptikus voltam, nem tudtam, hogy a hívem hazautaznak vagy maradnak. Végül csak felhoztam a témát a plébánia körül szorgoskodó fiataloknak. Kérdeztem, mennyi nehézséggel járna, mennyire kivitelezhető stb. Azt mondták, nem kell semmi más, csak okostelefon és egy mikrofon. Persze ettől azért jóval több kellett, mint később kiderült…


Mindenesetre annyiban maradtunk: akkor próbáljuk ki! Csináltunk egy facebook-eseményt, láttuk, bőven van rá érdeklődő és egyszerűen megtörtént. Nyilván, ha az elején azt látjuk, hogy 2-en nézik, nem foglalkoztunk volna vele annyira lelkesen. 

Érdekesség, hogy az első eseményre több mint 500 hívő reagált. Megkeresett a felvidék.ma portál is, hogy ők élőben közvetítenék. Természetesen beleegyeztem és azt hiszem ez is hozzájárult ahhoz, mennyi embert el tudtunk érni. 

Már esett szó a technika ördögéről. Végül is milyen felszerelés kellett ahhoz, hogy az online misézés megvalósulhasson? 

A mobiltelefon és a mikrofon mindenképpen szükséges. További technikai eszközöket is rendeltünk, például hosszabbítókat, állványt és távmikrofont. Ez utóbbi nélkül kivitelezhetetlen lett volna az online keresztút. Meg kell említsem, ezek megvásárlásában segített a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata. 

Amit viszont tudatosítani kell: korlátlan internethozzáférést nyújtó csomag nélkül felesleges is belevágni. Eszméletlenül sok adatot felemészt az élő közvetítés. Ilyen szempontból mi szerencsések vagyunk, a helyzetre való tekintettel mindenki annyit internetezhet a mobilján, amennyit bír. 

Végezetül kell az eszközökhöz egy szakember. Hiába van telefon és mikrofon, ha nincs, aki kezelje. Természetesen a plébánia közösségéből erre is akadt jelentkező, így már minden készen állt az online szentmisék rendszeres közvetítéséhez. 

 

Milyen visszajelzések érkeztek a kezdeményezéssel kapcsolatban?

Úgy gondolom, rengeteg embernek jelentős lelki támaszt tud nyújtani most, a karantén idejében, hiszen sokunk életében a lelki táplálék egy meghatározóan fontos tényező. Zömmel azok néztek, akik ismernek, illetve akikkel korábban kapcsolatban voltam. Egyébként is miséztem volna minden vasárnap, ahogy hétköznapokon is. Az, hogy ott volt egy kamera, tulajdonképpen nem sok mindenen változtatott, ami engem illet.  Akik viszont otthonaikból a képernyőn keresztül nézték a szentmiséket, azoknak sokat jelentett. Számtalan visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban, milyen jó volt újra hallani a liturgiát, szentmisén részt venni… 

Térjünk még ki a húsvéti időszakra. Azt hiszem, nem tapasztaltál még hasonlót. Hogyan értékeled?

Hát ez egy nagyon érdekes húsvét volt. Mindenkinek azt mondtam, hogy tíz éve vagyok pap és talán ez volt a legszebb húsvét, amit megéltem. Ugyanis normál körülmények között ez arról szól, hogy egyik szentmise, másik szertartás, tizenöt helyszín, a kántorral egyeztetni, főpróba a ministránsokkal, de még előtte akarnak hárman gyónni stb. Szóval ez a hatalmas hajtás és stresszhelyzet veszi el az energiám nagy részét…

Most meg az volt, hogy egy 8-10 fős csapattal csináltuk végig ezt a szent három napot. Igyekeztünk kétnyelven megcsinálni a miséket: magyar és szlovák olvasmány stb. úgyis mindenki tudta, miről van szó. 

 

Tehát nem kellett a szervezési dolgokban kimerülni, nem kellett egyeztetni. Így nagyon családias, meghitt és a lényegre koncentráló szertartásaink voltak. Talán a részleteket jobban át lehetett volna gondolni, néhány mozzanatot jobban megszervezni, de úgy érzem a lényeg most sokkal jobban ki tudott bontakozni, mint normál körülmények között. 


A végére mondj valami biztatót! Mi a tanulsága a jelenlegi helyzetnek?

Volt egy nagyon szép szertartás még a Nagyhét előtt az üres Szent Péter Téren, ahol a központi szöveg az az evangéliumi rész volt, mikor az apostolok a viharos tengeren hánykolódnak egy csónakban és Jézus alszik. Amikor felébresztik, megkérdezi: miért féltek? 

Sokan vannak, akik ebben a vírushelyzetben félnek. Nem csak egzisztenciális szempontból, hanem gyermekeiket, unokáik jövőjét és úgy általában ezt a világot féltik. Viszont ebben a nehéz helyzetben a mi feladatunk az, hogy újra felfedezzük a hitünk értelmét: fogódzó pontot ad, amire lehet támaszkodni. 

A krízis az mindig egy lehetőség. Lehetőség az újrakezdésre. Azt remélem, ez a koronavírus-helyzet sok mindenre rádöbbent majd bennünket…


Az élő szentmisék nyomon követhetők a Prágai Magyar Katolikus Plébánia facebook oldalán

Morva Mátyás

Morva Mátyás
(www.reflex24.sk)